VÍZILABDA | Vállműtét miatt kell kihagyni öt-hat hetet a ZF-Eger férfi vízilabda-csapata centerének, Hárai Balázsnak, miközben Biros Péter hamarosan hadra fogható lesz.
– Az OSC elleni kupameccs bemelegítésénél kért segítséget Hárai Balázs, aki ahogy felkiáltott egy lövést követően, éreztem, hogy nagy a baj – emlékezett dr. Halmos Péter csapatorvos. – Alig tudta felemelni a kezét, a vállát fájlalta. Tapintásra nagyon érzékeny volt, s azonnal közöltem Dabrowski Norberttel, hogy nem játszhat.
Az Uzsoki Kórházban aztán alaposan kivizsgálták, s közölték, hogy műteni kell. Kisebb szakadás volt a vállában, s a vérömlenyeket is el kellett távolítani. Amit már most lehet tudni, az az, hogy a műtét jól sikerült, de hosszabb kihagyás vár a kiváló centerünkre.
Hárai Balázs hozzávetőleg két hétig a sétáláson kívül sok mindent nem csinálhat, de a varratszedést követően megkezdődhet a rehabilitáció. Az orvosok szerint öt-hat hét kihagyás után újra teljes értékű munkát végezhet. Addig Bedő Krisztiánra meglehetősen nagy feladat hárul.
Van még egy állandó hiányzó, méghozzá a csapatkapitány Biros Péter. Vele kapcsolatban dr. Halmos Péter azt közölte az egri klub honlapján, hogy hamarosan visszatérhet. Egy szemölcsöt kellett eltávolítani a lábáról, de a műveletet sajnos meg kellett ismételni. Szerencsére a világklasszis pólós jól van, s hamarosan a csapat rendelkezésére állhat.
heol.hu

![]() |
Hárai Balázs hamarosan elkezdheti a rehabilitációt Fotó: Lénárt Márton
|

Megjegyzés küldése