KÖRNYEZETVÉDELEM | Ősz eleje a betakarítások időszaka. A zöldségek, gyümölcsök begyűjtése után jöhet az avarégetés. A tüzeskedni készülőknek érdemes tájékozódni.
Hogy ne keserítsük meg mások életét, jó tudni: mikor, hogyan égethetjük el a szabadban a felhalmozott növényi hulladékot. A háziasszony joggal dühöng, ha a kiteregetett ruhát átjárja a szomszéd kertjéből tekergő füst, de hétvégi családi kirándulást is tönkretehet, ha tiszta levegő helyett gomolygó füstöt kell belélegeznünk.
A zöldhulladék, illetve az avar égetését a legtöbb megyénkbeli településen helyi rendelettel szabályozták. Ha valaki nem tartja be a megszabott időpontokat, az az előző években pénzbüntetésre is számíthatott, ám tavaly áprilistól az önkormányzatok csak figyelmeztethetnek.
Megkérdeztünk néhány települést, miként tudják kordában tartani a kerti füstölgőket.
Szilvásváradon néhány éve alkották meg a helyi környezetvédelmi rendeletet. Sok helyi lakó panaszkodott ugyanis arra, hogy az őszi hónapokban lehetetlen szellőztetni, hétvégenként a kirándulók háborogtak a füst miatt. Itt októbertől áprilisig csak kedden és csütörtökön lehet égetni, de e napokon se akármit és akármikor. Tüzet gyújtani csak napközben és lehetőleg szélmentes időben lehet, ám a műanyag, gumi, vegyszer égetése szigorúan tilos. Igyekeznek előre tájékoztatni a lakosságot, s a helyi szabályt a legtöbben próbálják betartani. Aki teheti, az komposztálót használ.
Bükkszéken – üdülőfalu lévén – nyaranta tilos zöld hulladékot égetni, ősztől tavaszig csak kedden és pénteken déltől este hatig. Ám azt is csak akkor, ha az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik. Például nincs erős légmozgás. A falu határában kijelöltek egy olyan területet, ahová bárki kihordhatja a kertekről letakarított növényi részeket.
Ennek elszállításáról az önkormányzat gondoskodik.Kerecsenden is évek óta létezik az a helyi köztisztasági rendelet, amiben megszabták a tűzgyújtás rendjét. Itt az elmúlt években nem érkezett lakossági panasz a helyhatósághoz az avarégetés miatt, de néha azt tapasztalták, hogy a tilalom alá eső gumit, műanyagot égettek. Ha ilyen jelzést kapnak a hivatalban, haladéktalanul felkeresik a szabálytalankodót és figyelmeztetik.
Sirokban is évek óta betartatják a rendeletet. Az első években pénzbírságot is alkalmaztak, ezzel elérték, hogy mára igyekszik mindenki alkalmazkodni a szabályokhoz.
Mátraballán októbertől tavaszig hétfőn és pénteken tüzeskedhetnek a helyiek. Mivel itt a legtöbb családi ház portáján művelik a kerteket, természetesnek tartják, hogy a betakarítás után lehetőséget kell teremteni a zöldhulladék elégetésére, ám nem mindegy, hogy azt mikor és milyen módon teszik. A községben sokat javult a helyzet a komposztálóládák elterjedésével. Egy sikeres pályázat révén néhány éve itt több háztartás jutott ingyen speciális komposztálóedényekhez, amelynek használatához szakszerű útmutatást is kaptak. Ma már a családok többsége rendeltetésszerűen használja a gyűjtőket, s így a kerti hulladék is remekül újrahasznosítható. Mindez a levegő tisztaságára is hatással van.
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM-rendelet külön szabályozza a tarló és a növényi hulladék égetését. Az önkormányzatoknak a szabadtéren végzett égetési tevékenységét annak megkezdése előtt 24 órával írásban, a bélapátfalvi, az egri, a füzesabonyi és a pétervásárai járások közigazgatási területén az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség (3300 Eger Vincellériskola utca 5.); a gyöngyösi, a hatvani és a hevesi járások közigazgatási területén a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség (3200 Gyöngyös Kossuth Lajos út 1.) az illetékes I. fokú tűzvédelmi hatóságának kell bejelenteni.
Jó tanács kertészkedőknek: komposztálj!
Mielőtt hozzálátna bárki a letakarított növényi részek, a lehullott lomb elégetéséhez, tájékozódjon a helyi polgármesteri hivatalban, hogy ősztől mely napokon és milyen napszakban teheti ezt meg! Mivel ezt a legtöbb megyénkbeli településen helyi rendelettel szabályozták, érdemes a naptárba feljegyezni az engedélyezett időpontokat. Heves megye sok településén használnak már pályázati úton nyert komposztálóládákat. Ahol nincs ilyen lehetőség, ott házilag is könnyen összeüthető a kert végében egy hasonló alkalmatosság. Tavasszal kitűnő minőségű ingyen trágyát nyerhetünk belőle, amelyért hálásak lesznek a növényeink, virágaink.
heol.hu
Hogy ne keserítsük meg mások életét, jó tudni: mikor, hogyan égethetjük el a szabadban a felhalmozott növényi hulladékot. A háziasszony joggal dühöng, ha a kiteregetett ruhát átjárja a szomszéd kertjéből tekergő füst, de hétvégi családi kirándulást is tönkretehet, ha tiszta levegő helyett gomolygó füstöt kell belélegeznünk.
A zöldhulladék, illetve az avar égetését a legtöbb megyénkbeli településen helyi rendelettel szabályozták. Ha valaki nem tartja be a megszabott időpontokat, az az előző években pénzbüntetésre is számíthatott, ám tavaly áprilistól az önkormányzatok csak figyelmeztethetnek.
Megkérdeztünk néhány települést, miként tudják kordában tartani a kerti füstölgőket.
Szilvásváradon néhány éve alkották meg a helyi környezetvédelmi rendeletet. Sok helyi lakó panaszkodott ugyanis arra, hogy az őszi hónapokban lehetetlen szellőztetni, hétvégenként a kirándulók háborogtak a füst miatt. Itt októbertől áprilisig csak kedden és csütörtökön lehet égetni, de e napokon se akármit és akármikor. Tüzet gyújtani csak napközben és lehetőleg szélmentes időben lehet, ám a műanyag, gumi, vegyszer égetése szigorúan tilos. Igyekeznek előre tájékoztatni a lakosságot, s a helyi szabályt a legtöbben próbálják betartani. Aki teheti, az komposztálót használ.
Bükkszéken – üdülőfalu lévén – nyaranta tilos zöld hulladékot égetni, ősztől tavaszig csak kedden és pénteken déltől este hatig. Ám azt is csak akkor, ha az időjárási viszonyok ezt lehetővé teszik. Például nincs erős légmozgás. A falu határában kijelöltek egy olyan területet, ahová bárki kihordhatja a kertekről letakarított növényi részeket.
Ennek elszállításáról az önkormányzat gondoskodik.Kerecsenden is évek óta létezik az a helyi köztisztasági rendelet, amiben megszabták a tűzgyújtás rendjét. Itt az elmúlt években nem érkezett lakossági panasz a helyhatósághoz az avarégetés miatt, de néha azt tapasztalták, hogy a tilalom alá eső gumit, műanyagot égettek. Ha ilyen jelzést kapnak a hivatalban, haladéktalanul felkeresik a szabálytalankodót és figyelmeztetik.
Sirokban is évek óta betartatják a rendeletet. Az első években pénzbírságot is alkalmaztak, ezzel elérték, hogy mára igyekszik mindenki alkalmazkodni a szabályokhoz.
Mátraballán októbertől tavaszig hétfőn és pénteken tüzeskedhetnek a helyiek. Mivel itt a legtöbb családi ház portáján művelik a kerteket, természetesnek tartják, hogy a betakarítás után lehetőséget kell teremteni a zöldhulladék elégetésére, ám nem mindegy, hogy azt mikor és milyen módon teszik. A községben sokat javult a helyzet a komposztálóládák elterjedésével. Egy sikeres pályázat révén néhány éve itt több háztartás jutott ingyen speciális komposztálóedényekhez, amelynek használatához szakszerű útmutatást is kaptak. Ma már a családok többsége rendeltetésszerűen használja a gyűjtőket, s így a kerti hulladék is remekül újrahasznosítható. Mindez a levegő tisztaságára is hatással van.
![]() |
Szokásos őszi tennivaló a betakarítást követően. Avarégetésnél ne csak
a helyi rendeletre, hanem a szomszédjainkra is legyünk tekintettel!
Képünk illusztráció FOTÓ: AS
|
Jó tanács kertészkedőknek: komposztálj!
Mielőtt hozzálátna bárki a letakarított növényi részek, a lehullott lomb elégetéséhez, tájékozódjon a helyi polgármesteri hivatalban, hogy ősztől mely napokon és milyen napszakban teheti ezt meg! Mivel ezt a legtöbb megyénkbeli településen helyi rendelettel szabályozták, érdemes a naptárba feljegyezni az engedélyezett időpontokat. Heves megye sok településén használnak már pályázati úton nyert komposztálóládákat. Ahol nincs ilyen lehetőség, ott házilag is könnyen összeüthető a kert végében egy hasonló alkalmatosság. Tavasszal kitűnő minőségű ingyen trágyát nyerhetünk belőle, amelyért hálásak lesznek a növényeink, virágaink.
heol.hu

Megjegyzés küldése