0
SZAKÉRTŐ | Caro Maurer Master of Wine az Egri Csillaggal is megismerkedett, s úgy véli, a borvidék egyik kitörési pontja a Kékfrankosban rejlik.

A világon kevesebb mint négyszázan mondhatják magukat Master of Wine-nak. A borbarátok által egyszerűen csak „jedik”-ként emlegetett szakértőknek minimum kétéves képzésen kell részt venniük, majd egy rendkívül nehéz vizsgát letenniük a cím elnyeréséhez.

Egyebek között egy tucatnyi bort tartalmazó vakteszt során nemcsak a szőlőfajtát kell felismerniük, de a származási helyet és a borkészítési technikát is. A napokban az Egri Borvidékre, egészen pontosan a Bolyki Pincészethez és a St. Andrea Borászathoz látogatott egy ilyen világszerte elismert szakember, a német Caro Maurer.

Nem mindennapi kóstoló: Caro Mauer a St. Andrea Borászatnál. 
FOTÓ: A SZERZŐ

Elárulta: a magyar borokról Tokaj és a Bikavér jut eszébe, utóbbi elsősorban a legenda miatt, hiszen ismeri a történetet, ami szerint a várvédők a „bika vérét” itták a török elleni harc során. Hozzátette: legutóbb tíz éve járt Egerben, barátja, az azóta tragikus autóbalesetben elhunyt kiváló borász, Gál Tibor meghívására.

– Látványos változást tapasztaltam, s két kiváló, ám szemléletben, stílusban eltérő pincészettel, borásszal és boraikkal ismerkedtem meg. Elmondta azt is: örömmel kóstolta meg az Egri Csillagot, s úgy véli, a borvidék egyik kitörési pontja a Kékfrankosban rejlik.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top