0
EGER | Az egységes városi arculatot megtestesítő elemek közül, úgy látszik a hirdetőtáblák bizonyultak a leggyengébb láncszemnek. Az egyébként korszerű és praktikus megoldás nem nagyon tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, és kiállni az idő próbáját. Egészen 3-4 hónapot sikerült átvészelniük…

A hirdető felületek nem csak az önkormányzat programjainak, felhívásainak közlésére szolgált, hanem helyi vállalkozásoknak is kiadták a táblákat. 2014. szeptemberében végül hosszas egyeztetések után sikerült kihelyezni az utcákra, bár még akkor a táblák nem sejtették sorsukat.



Már pár hétre rá használhatatlanná váltak. Először csak a papír tartó fóliákat lopták ki belőlük, utána pedig szerkezetileg is keletkeztek károk.

A táblák felfeszítése nem igazán okozhatott túl nagy fejtörést, hiszen a négy oldalon felnyitható-visszahajtható keretet nem látták el zárral. Egységes arculat ide vagy oda, a nagy kék táblák látványa nem nagyon olvadt bele pl. a sétáló utca sajátos stílusába sem, és eléggé kihasználatlanná vált, pont úgy beforgatva, hogy ne lássuk mi van a másik oldalán. A színén kívül, mondjuk, elég pofásan alakították ki szerkezetileg. Erről még tervrajz is áll rendelkezésre.


A táblák várják azóta is megváltójukat. Végülis arculat az így is lett belőle.


forrás és fotó: egriszin.hu

Megjegyzés küldése

 
Top