MUNKAKUTYÁK | A vakvezető kutyák lehetővé teszik, hogy a sérült emberek teljes életet élhessenek.
Mária úgy gondolta, hogy elvégzi a szokásos napi bevásárlást, ezért betért az egyik helyi kisboltba. Mivel látássérült, a speciális hámmal és jelzéssel ellátott kutyája kísérte, de az üzlet eladónője már ekkor gyanakvóan méregette őket. Távozáskor szólt Máriának, hogy legközelebb ne hozza be az ebet, amit ő megalázónak érzett, úgy gondolván, ezzel a szabad döntésében, cselekvésében és esélyegyenlőségében is korlátozták.
– Nem zavartak ki, csak megkértek, hogy fáradjak ki vele. Ezek a problémák azóta állnak fenn, mióta megváltozott a kutyák megkülönböztető jelzése – meséli Mária. – A kutya azelőtt a vöröskereszt jól látható emblémáját viselte, de az új szabályozás ezt már nem teszi lehetővé. Most a kutyás egyesület egyéni logóját viseli, de egységes megoldásra lenne szükség. Mivel egy ilyen labrador eszmei értéke 2 millió forint, nem ajánlatos az üzlet előtt hagyni. Az eladó aggodalmai részben jogosak voltak, de neki is mondtam, hogy a csomagolatlan árut természetesen nem fognám meg. Egyébként pedig érdemes tisztázni, hogy a vakvezető kutyák mindenkor érvényes megkülönböztető jegye a hasukat és hátukat körbeérő hám és az ehhez tartozó fogó.
– A vakvezető eb a használó szeme, füle és minden érzékszerve – mondja el érdeklődésünkre Majoros Kálmánné Zsuzsa, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének elnöke és az országos elnökség tagja. – Segítőtárs, aki a gazdája összes tevékenységét figyeli és védi is őt. Munka közben ezért nem simogatható, a felé nyújtott élelmet is meg kell tagadnia. Mindenhová be kell engedni, a legtöbb helyen van lehetőség az ideiglenes elhelyezésére. Ezt sokan tudják, sokan viszont nem; ezért egyrészt jobban kell tájékoztatni a közvéleményt, másrészt a látássérült embereknek is a sarkukra kell állniuk: ne szégyelljék a fogyatékosságukat, mutassák fel a vakigazolványukat.
– Marika úgy jutott a segítő ebhez, hogy kérvényt adtunk be a csepeli Vakvezető Kutyakiképző Iskolához. Éppen ekkor indult egy kölyökprogram, és igent mondott rá – meséli Zsuzsa. – Illés, a fekete labrador kan 2 hónaposan került Marikához, ettől kezdve állandóan vele volt ekkor még terápiás kutyaként. Az összeszokási fázisban derült ki, hogy a későbbiekben hatékonyan tudnak együtt dolgozni. Amikor elérte a 4 hónapos kort, sor került egy átfogó ellenőrzésre. Miután a kutyát idegrendszerileg átszűrték, ivartalanították is. Végül 9 hónapos korában elkezdődött a kiképzése, utána vált belőle valódi vakvezető.
Marikához fél év múlva került vissza. Ezután a Népligetben közös vizsgát kellett tenniük: ott nézték meg, a gazdi hogyan használja a parancsszavakat, hogyan tudnak a kutyával közlekedni. Később Egerben egy komoly vizsgán kellett bizonyítaniuk. Illésnek a vakok országos szövetsége a tulajdonosa, Marika a haszonélvezője. Negyedévente beszámolási kötelezettséggel tartozik, utógondozási programokban is részt vesznek együtt, hogy a rejtett hibák kiderüljenek. Egy ilyen eb beszerzését minden látássérült társának javasolja, mert visszaadja a vak és gyengénlátó ember egyéni szabadságát.
A kiképzésen túl fontos az intelligencia is
A vakvezető kutya esetében elengedhetetlen az, hogy megfelelő értelmi képességekkel rendelkezzen. Ha a gazdi előtt valamilyen akadályt érzékel, keresztbe fordul, ha a környezetében veszélyhelyzet adódik vagy támadást észlel, hangjelzést ad. A terápiás kutyától elsősorban az különbözteti meg, hogy amikor rajta van a hám, vagyis dolgozik, nem reagálhat a külvilág egyéb ingereire – például a simogatásra, egy másik eb közeledésére, a felé nyújtott élelemre –, csupán a gazdáját segítheti. Ám az intelligenciájának arra is ki kell terjednie, hogy a gazdájával közlekedő másik személy(ek)re, esetleges segítőjére is odafigyeljen.
heol.hu
Mária úgy gondolta, hogy elvégzi a szokásos napi bevásárlást, ezért betért az egyik helyi kisboltba. Mivel látássérült, a speciális hámmal és jelzéssel ellátott kutyája kísérte, de az üzlet eladónője már ekkor gyanakvóan méregette őket. Távozáskor szólt Máriának, hogy legközelebb ne hozza be az ebet, amit ő megalázónak érzett, úgy gondolván, ezzel a szabad döntésében, cselekvésében és esélyegyenlőségében is korlátozták.
– Nem zavartak ki, csak megkértek, hogy fáradjak ki vele. Ezek a problémák azóta állnak fenn, mióta megváltozott a kutyák megkülönböztető jelzése – meséli Mária. – A kutya azelőtt a vöröskereszt jól látható emblémáját viselte, de az új szabályozás ezt már nem teszi lehetővé. Most a kutyás egyesület egyéni logóját viseli, de egységes megoldásra lenne szükség. Mivel egy ilyen labrador eszmei értéke 2 millió forint, nem ajánlatos az üzlet előtt hagyni. Az eladó aggodalmai részben jogosak voltak, de neki is mondtam, hogy a csomagolatlan árut természetesen nem fognám meg. Egyébként pedig érdemes tisztázni, hogy a vakvezető kutyák mindenkor érvényes megkülönböztető jegye a hasukat és hátukat körbeérő hám és az ehhez tartozó fogó.
– A vakvezető eb a használó szeme, füle és minden érzékszerve – mondja el érdeklődésünkre Majoros Kálmánné Zsuzsa, a Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesületének elnöke és az országos elnökség tagja. – Segítőtárs, aki a gazdája összes tevékenységét figyeli és védi is őt. Munka közben ezért nem simogatható, a felé nyújtott élelmet is meg kell tagadnia. Mindenhová be kell engedni, a legtöbb helyen van lehetőség az ideiglenes elhelyezésére. Ezt sokan tudják, sokan viszont nem; ezért egyrészt jobban kell tájékoztatni a közvéleményt, másrészt a látássérült embereknek is a sarkukra kell állniuk: ne szégyelljék a fogyatékosságukat, mutassák fel a vakigazolványukat.
Gazdinak segít az eb. Mindenhová be kell engedni, a legtöbb helyen
van mód az ideiglenes elhelyezésére. Képünk illusztráció.
Marikához fél év múlva került vissza. Ezután a Népligetben közös vizsgát kellett tenniük: ott nézték meg, a gazdi hogyan használja a parancsszavakat, hogyan tudnak a kutyával közlekedni. Később Egerben egy komoly vizsgán kellett bizonyítaniuk. Illésnek a vakok országos szövetsége a tulajdonosa, Marika a haszonélvezője. Negyedévente beszámolási kötelezettséggel tartozik, utógondozási programokban is részt vesznek együtt, hogy a rejtett hibák kiderüljenek. Egy ilyen eb beszerzését minden látássérült társának javasolja, mert visszaadja a vak és gyengénlátó ember egyéni szabadságát.
A kiképzésen túl fontos az intelligencia is
A vakvezető kutya esetében elengedhetetlen az, hogy megfelelő értelmi képességekkel rendelkezzen. Ha a gazdi előtt valamilyen akadályt érzékel, keresztbe fordul, ha a környezetében veszélyhelyzet adódik vagy támadást észlel, hangjelzést ad. A terápiás kutyától elsősorban az különbözteti meg, hogy amikor rajta van a hám, vagyis dolgozik, nem reagálhat a külvilág egyéb ingereire – például a simogatásra, egy másik eb közeledésére, a felé nyújtott élelemre –, csupán a gazdáját segítheti. Ám az intelligenciájának arra is ki kell terjednie, hogy a gazdájával közlekedő másik személy(ek)re, esetleges segítőjére is odafigyeljen.
heol.hu

Megjegyzés küldése