JÓTÉKONYSÁG | November 11-én jelent meg a Civil jótékonyság másként című írásunk, amelyben különleges akcióról számoltunk be.
Borics József siroki festőművész olajfestményen örökítette meg a hű vakvezető Rusty kutya és gazdája meghitt kapcsolatát.
A nyáron megmérgezett eb esete mélységesen felháborított minden jóérzésű embert, ezért az alkotó, s a szintén Sirokba dolgozó Hancsicsák Mihály úgy határoztak, hogy a festményt licitre bocsátják, s jótékony célra fordítják a bevételt. A befolyt összeget kutyaterápiás kiképző szervezetnek, két állatmenhelynek ajánlják fel.
A kezdeményezéshez csatlakozott az egri média számos szereplője, köztük lapunk is, vállalva, hogy minél szélesebb körben keresünk támogatókat a jó ügyhöz. Az akciót az egri Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sport Egyesülete is támogatja.
Örömmel számolhatunk be, hogy a gyűjtés szépen halad, már 200 ezer forintnál tart a licit, amihez december 15-ig lehet csatlakozni. Aki kíváncsi a történetre, az a www.maam.hu internetes oldalon tájékozódhat a részletekről.
Új fejlemény: a festményt az egri Bartakovics Közösségi Házban is meg lehet tekinteni.
heol.hu
Borics József siroki festőművész olajfestményen örökítette meg a hű vakvezető Rusty kutya és gazdája meghitt kapcsolatát.
A nyáron megmérgezett eb esete mélységesen felháborított minden jóérzésű embert, ezért az alkotó, s a szintén Sirokba dolgozó Hancsicsák Mihály úgy határoztak, hogy a festményt licitre bocsátják, s jótékony célra fordítják a bevételt. A befolyt összeget kutyaterápiás kiképző szervezetnek, két állatmenhelynek ajánlják fel.
Borics József művével a legtöbbet felajánló lesz gazdagabb karácsony előtt
FOTÓ: BERÁN DÁNIEL
Örömmel számolhatunk be, hogy a gyűjtés szépen halad, már 200 ezer forintnál tart a licit, amihez december 15-ig lehet csatlakozni. Aki kíváncsi a történetre, az a www.maam.hu internetes oldalon tájékozódhat a részletekről.
Új fejlemény: a festményt az egri Bartakovics Közösségi Házban is meg lehet tekinteni.
heol.hu
Megjegyzés küldése