0
VÍZILABDA | Hatalmas izgalmak közepett kezdődött el a férfi Theodora Magyar Kupa második elődöntője (a pénteki első meccsen az OSC átrobogott a Honvédon és 8-1-re nyert), hiszen sokan előrehozott finálénak aposztrofálták a találkozót.

A ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC meccs ezért nagyon szoros védekezéssel kezdődött, alig-alig találtak egymáson fogást a felek. Ebből kifolyólag nagyon sok lövés a kapukig sem jutott el, amikor viszont igen, akkor vagy a kapufán csattant a labda, vagy éppen (Kis Gábor és Zalánki Gergő löketénél) a játékvezetők vették el a találatokat.

A szolnokiak kifogtak az egri pólósokon Fotó: egrivizilabda.hu
     
Így aztán az első etap gól nélkül zajlott, semmivel sem voltunk tehát bentebb a megoldást illetően. A nagy csend a tízedik percben tört meg, amikor is a Dózsa először játszhatott emberelőnyben. A végig játszott akciót Stefan Mitrovics fejezte be, ráadásul a következő támadásból Vámos Márton is nagy gólt szerzett (0-2).

A Szolnok tehát lassan elindult, a mieink viszont az első félidőben nem tudták bevenni Nagy Viktor portáját. Ekkor kísértetiesen hasonlónak tűnt a meccs a két együttes bajnokijához, akkor ugyanis szintén rosszul kezdett támadásban a bajnok.
   
A szünet után pedig tovább mélyült a válság, a harmadik etap vége előtt három és fél perccel ismét Vámos talált be. Az igazi gond nem is ezzel volt, hiszen ettől a Szolnoktól majd három negyed alatt három gólt kapni, nagyon jó teljesítmény, de hát gólok nélkül nem megy…
   
Végre aztán az a bizonyos jég is megtört, Milos Csuk gondolt egyet és lőtt elemi erejűt a léc alá. Még mielőtt azonban elkezdhettünk volna ismét reménykedni, Erdélyi Balázs ellen fújtak a bírók ötméterest, amit Milan Alekszics értékesített is. Ugyanígy tette Szivós Márton is, aki a következő akcióból érkező büntetőt oldotta meg. Megint kettő volt közte, de ismét jött Stefan Mitrovics, így nyolc perccel a vége előtt mínusz hármat jegyezhettünk különbségként.
   
Az utolsó felvonáshoz érkezve megint elindult az egri hajrá. Előbb Szivós lőtte be második ötméteresét, majd egy támadással később Csuk is duplázni tudott. Máris csak egyetlen gólocska volt a különbség. Felvillant az esély, de egy Kis Gábor által kiharcolt fórból megint kettővel tudott elmenni a kék sapkában játszó Tisza-parti alakulat.
   
Ez ugyanakkor már egy másik meccs volt. Magukhoz tértek a hevesiek egy gyönyörű Hárai-húzással pedig újból minimálisra olvadt a differencia. Kis Gáborral viszont továbbra sem lehetett bírni. Egy újabb kierőszakolt hiba révén előbb Angyal Dániel számára ért ideje korán véget a találkozó, majd ifj. Cseh Sándor kérte ki utolsó idejét. A fór azonban kimaradt, így tovább bonyolódott a helyzet.
   
Mint ahogyan a másik oldalon is. A Szolnok pedig az utolsó minutumon belül megint eldönthette volna a csatát, de eltotojázta létszámfölényes helyzetét. Maradt huszonkét másodperc és Dabrowski Norbert időt kért. Kiállítást viszont már nem ítéltek, és több gól sem született, ezzel pedig, ha minimálisan is, de ismét kikapott a ZF-Eger a Dózsától.
     
A mérkőzés jegyzőkönyve

Theodora Magyar Kupa, férfiak, elődöntő
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC
5-6 (0-0, 0-2, 2-3, 3-1)
Szentes, 500 néző.
V.: Dodog Sz., Németh A.
ZF-EGER: B. MITROVICS – Vapenszki, Angyal, CSUK 2, Hosnynánszky, Bedő, Szivós 2.
Cs.: Zalánki, Csucskovics, Erdélyi, Hárai 1. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
SZOLNOK: NAGY V. – Gocsics, Jansik, D., S. MITROVICS 2, Madaras 1, Kis G., Varga Dénes.
Cs.: VÁMOS 2, Mezei, Alekszics 1, Tóth M., Varga Dániel. Edző: Ifj. Cseh Sándor.
Gól – emberelőnyből: 9/1. ill. 9/3.
Ötméteresből: 2/2. ill. 1/1.
Kipontozódott: Angyal a 29. percben.
Az eredmény alakulása: 0-3, 1-3, 1-4, 2-4, 2-5, 4-5, 4-6, 5-6.

   
Mestermérleg:
Dabrowski Norbert: – Azon múlott, hogy az összecsapás elején nagyon beragadtunk, a jobbik csapat nyert, gratulálok nekik ehhez. Látszott az elejétől, hogy kevés ítéletes találkozó lesz, nehezen nézhető mérkőzés lehetett a közönség szempontjából. Nem csalódás, hogy nem játszhatunk döntőt, mert a Szolnok egy nagyon erős együttes, de arra egyszer most már tényleg kíváncsi lennék, mi lenne, ha egy rangadón nem nekünk kellene az eredmény után menni…
   
Ifj. Cseh Sándor: – Még mindig nagy a feszültség bennem, mert nagyon nagy volt a csata. Eddig is szerettünk volna aranyérmet nyerni, de most már még jobban. Az OSC ellen sem lesz egyszerű találkozó. Azt még szeretném elmondani, hogy bár a Rijeka-meccs óta nem beszéltem újságíróval, szeretném megköszönni az egri szurkolóknak, hogy múlt héten eljöttek Szolnokra és szorítottak nekünk.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top