0
MŰVÉSZET | Művészettel töltötték meg a teret az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatói: Bazsik Anna, Baráth Anna, Farkas Zoltán, Lőrincz Emerencia, Mezei Hajnal, Ozsvát Sára és Vincze Dániel.

A festmények a Dobó és a Gárdonyi tér közötti kerékpárút támfalát díszítik, egészen február 28-ig. A megnyitón Rázsi Botond, Eger alpolgármestere elmondta, a kiállításnak nagyon fontos szerepe van az elkészült új terek kibontakoztatásában.

Dr. Ollé János, az Eszterházy Károly főiskola tudományos és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesének köszöntőjét követően Nagy T. Katalin a tanszék művészettörténésze méltatta az elkészült műveket.

A főiskola fiatal alkotói megtöltötték művészettel a teret 
FOTÓ: Berán Dániel

– A tér egy része más, mint a többi. Az alkotók egy belső hang, vízió, vagy álom hatása alatt alkothattak, egy művészileg izgalmas világba léptek be – mondta beszédében Nagy T. Katalin, aki a tér kifejezés kiemelésével boncolgatta a valóságos és a mentális terek festményeken megszülető viszonyát. Az Egri Szimfonikus Zenekar rézfúvós együttesének előadása adott keretet a kora délutáni programnak, melynek zárásaként az érdeklődők megtekinthették a patak menték az elkészült műalkotásokat.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top