0
EGRI SÉTA 2012-BEN |  Többször jártam már a városban. Ennek ellenére csak nagyon kevéssé ismerem, mert ezek a kirándulások nagyon rövid ideig tartottak, és főleg a Vár, és a Vár környékének megtekintésére voltak elegendő.

Fotós barátai közül a közelmúltban többen jártak ott, sok fényképet készítettek. Ehhez jött még legalább két Egerben, vagy a közelében élő fotóbarát, akik bőven "elláttak" egri képekkel az interneten keresztül. Nem véletlen tehát, hogy én magam is újra Egerbe kívánkoztam, személyesen látni azokat a szépségeket, melyeket barátok képein láthatok. Kapóra jött, hogy szinte véletlenül rátaláltam egy kedvező árú szállásra Egerszalókon. 

Feleségemet nem kellett győzködni, amikor felvetettem neki az ötletemet: menjünk el néhány napra Egerszalókra! Ott van a híres sós vizű fürdő, közel van Eger, hegyek, miegymás. Szóval - elment a helyfoglalás, megjött a visszaigazolás, mi pedig a rögzített időben útnak indultunk.

Már az első Egerszalókön töltött napunkat Eger megismerésére szántuk. Ez így tulajdonképpen ellentmondás, de azért talán érthető.

Busszal mentünk be a városba, hogy ne legyenek parkolási gondok. A busz gyakorlatilag a Belváros szélén tett le minket - azaz azonnal a célunknál voltunk. Talán nem lep meg senkit, hogy a Bazilika felé vettük az irányt - ezt már tudjátok, hisz a csodás templom fotóit már felraktam a netre.
Ezúttal a Belvárosról, a Várról, és a Várban készített városképről szeretnék néhány képet bemutatni. És természetesen a kimaradhatatlan Dobó-szoborról, valamint a Végvári vitézek cimű szoborkompozícióról. 

Eger - Díszkút galabbal
Török minaret, 1664-ben már állt!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_minaret
A várvédő Dobó István szobra
A szobor mögött már a Vár látható
Ez már kuriózum: forgalomképes Trabant Egerben!
Utcakép: előtérben a feleségem
Egy gyönyörű homlokzat
Kovácsolt vas kapudísz
Tinódi Lantos Sebestyén dalnok
A Vár főbejárata
Városkép a Várból fotózva
Várfalak
Várfalak
Ami mindig megdobogtatja a magyar szíveket...
Városkép a Várból fotózva
Városkép a Várból fotózva
Városkép a Várból fotózva
Városkép a Várból fotózva
Városkép a Várból fotózva
Városkép a Várból fotózva
Az egykori Vártemplom. Itt volt eltemetve Árpádházi I. Imre király (1174 – 1204)
Vége a vársétának
Végvári vitézek című szoborkompozíció. Egy magyar és két török harcost ábrázol.
A szoborkompozíció részlete
A szoborkompozíció részlete
Az egész szobor
És a legvége: a Szépasszonyvölgy egyik pincéjéban

Nádasdi Szabó Zoltán 

forrás és fotó: Nádasdi-blog

Megjegyzés küldése

 
Top