VILÁGNAP | Húsz állomásos túrát rendezett a megyeszékhelyen az Egyesület Eger Idegenforgalmáért vasárnap az Idegenvezetői Világnap alkalmából.
- Azt szeretnénk, hogy a húsz állomásos túrán az érdeklődők felfedezzék Egert és annak szépségeit. Úgy döntöttünk, idén megdolgoztatjuk a vendégeket, húsz kérdésre kell megtalálniuk a helyes választ – mesélte Badacsonyiné Bohus Gabriella, az egyesület elnöke és a program szervezője.
A célpontok között szerepelt többek között a Bazilika, a Líceum, az Érseki Palota, de a barangolók eljuthattak a Megyeházához is. Az interaktív sétán az érdeklődőknek minden ponton meg kellett fejteniük egy-egy rejtvényt, így tette ezt Incznéné Lazarevics Katalin és Incze György is, akik már reggel nekivágtak a túrának.
- A programot két évvel ezelőtt diákoknak indítottuk, hogy megtapasztalják a felfedezés élményét – tette hozzá az egyesület elnöke. A cél idén is ugyanaz maradt: megállni egy pillanatra Eger szépségei előtt.
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)
- Azt szeretnénk, hogy a húsz állomásos túrán az érdeklődők felfedezzék Egert és annak szépségeit. Úgy döntöttünk, idén megdolgoztatjuk a vendégeket, húsz kérdésre kell megtalálniuk a helyes választ – mesélte Badacsonyiné Bohus Gabriella, az egyesület elnöke és a program szervezője.
A célpontok között szerepelt többek között a Bazilika, a Líceum, az Érseki Palota, de a barangolók eljuthattak a Megyeházához is. Az interaktív sétán az érdeklődőknek minden ponton meg kellett fejteniük egy-egy rejtvényt, így tette ezt Incznéné Lazarevics Katalin és Incze György is, akik már reggel nekivágtak a túrának.
Inczéné Lazarevics Katalin és Incze György is „felfedezte” a várost
Fotó: Berán Dániel
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)

Megjegyzés küldése