0
Immár hagyomány, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság februárban tűzoltó síversenyt rendez. Az idei viadalnak volt egy különlegessége is, hiszen a rendezvény kinőtte magát, így nem csak a síelni vágyóknak kedveztek a rendezők. A február 19-én, Kékestetőn tartott Téli Sportnapot az igazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte meg, ahol a téli sportok kedvelői több programlehetőségből is válogathattak.

Az egész napos rendezvénysorozatra tizenkét megyéből közel százan jelentkeztek. A napot szabad síeléssel indíthatták a látogatók és a hozzátartozók is, hiszen a rendezvény nem titkoltan a családokról is szólt, így mindannyian megcsodálhatták mind a pályát, mind pedig a versenyzők tehetségét.

A sportnapon próbára tehették magukat azok a tűzoltó kollégák, akik meg akarták tapasztalni a sífutás, a sítájfutás és a biatlon nem mindennapi élményét. Azok sem unatkoztak, akik úgy érkeztek, hogy nem tudnak sem síelni, sem pedig snowboardozni, ugyanis kicsit komfortosabb körülmények között, egy szimulátor segítségével megtapasztalhatták e téli sportélményt.


Az eseményt jelenlétével megtisztelte Csontos Ambrus tű. mk. dandártábornok, a Heves megyei katasztrófavédelmi igazgató. A délelőtti bemelegítést és a megnyitót követően kezdetét vette a tűzoltók sí- és snowboard versenye, a jelentkezőknek négy kategóriában volt lehetőségük indulni: a férfi 35 év alatti és fölötti, a nő sí, és a férfi snowboard kategóriában.

A lebonyolításban oroszlánrészt vállalt a Kékes Kutató-mentő Alapítvány és vezetőjük, Klausmann Viktor is. A pályát a Kékesi Sasok Sportegyesület jelölte ki, a szakemberek egy speciális időmérő berendezéssel regisztrálták a lesiklók eredményét. A megmérettetés végén kiderült az is, hogy a tűzoltók nemcsak az oltáshoz, hanem a síeléshez is értenek, sőt nem is akárhogyan!

# # #

A verseny végeredménye az alábbiak szerint alakult:

Női sí kategória

Szipola Éva – Somogy megye

Tóth Rita – Főváros

Kovácsné Szabados Renáta – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Férfi sí 35 év alatti kategória


Szamosi Attila – Heves megye

Dugár Tamás – Bács-Kiskun megye

Tankó Dávid – Heves megye

Férfi sí 35 év fölötti kategória


Juhász Péter – Komárom-Esztergom megye

Baukó Péter – Jász-Nagykun-Szolnok megye

Révész Zoltán – Heves megye

Férfi snowboard kategória


Berta Bence – Fejér megye

Tiffinger Péter – Heves megye

Magyar Károly – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A legmerészebb férfi kollégák a rendezvény keretein belül elindulhattak egy tíz kilométeres terepfutáson, ahol meg kellett küzdeniük az időjárás és a terep viszontagságaival. Futottak aszfalton, erdőben, csúszós útszakaszon és több centiméteres hóban is. Ebben a rendkívül fárasztó versenyben az elsőséget Mitró Zoltán, a Gazdasági Ellátó Központ versenyzője hódította el, megelőzve a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett Papp Jánost és a hazaiak indulóját, Mérai Pétert.

A legaktívabb megye részére a Magyar Rendvédelmi Kar különdíjat ajánlott fel, amelyet – nem túl meglepően – Heves megye csapata nyerte el.

Az eredményhirdetést követően az ország minden szegletéből érkező tűzoltók újból sílécet csatolhattak, hiszen pár csúszásra ismét birtokba vehették a kivilágított, esti, kékestetői lejtőt.

A rendezvény eredményes és sikeres lebonyolítása nem jöhetett volna létre a Magyar Rendvédelmi Kar, a HE-DO Kft., a DND Kft., a Magyar Síakadémai, a Kékes Kutató Mentő Alapítvány és a Kékesi Sasok Sportegyesület hathatós támogatása nélkül. Ezúton is köszönjük a szervezeteknek a lebonyolításban nyújtott segítségüket!

forrás: faceportal.hu

Megjegyzés küldése

 
Top