0
HÁLÓ | A Tisztelet-Élet elnevezésű programban főiskolásokat képeztek ki arra, hogy az egri középiskolák diákjait tájékoztassák a nethasználat mibenlétéről.

A Cseresznyevirág Egri Mentálhigiénés Egyesület még az előző évben, pályázati segítséggel valósította meg programját, ami során fiataloknak nyújtottak segítséget, hogy eligazodjanak az internet útvesztőiben, felismerjék a csapdákat, veszélyeket, tisztában legyenek azzal, mikor beszélünk már függőségről, mi a teendő, ha zaklatókkal „találkozunk” a virtuális térben.

A Tisztelet-Élet elnevezésű programban főiskolásokat képeztek ki arra, hogy az egri középiskolák diákjait tájékoztassák a nethasználat mibenlétéről. A résztvevő intézmények a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakiskola. A közös cél az, hogy olyan csoportot tartsanak fenn, akikhez bizalommal fordulhatnak a problémákkal küzdő fiatalok.

illusztráció - fotó: Szántó Gysörgy

– A csoportot februárban bővítjük és újabb 15 hallgatót kívánunk bevonni a munkába, a főiskola elsősorban természettudományi karon tanuló hallgatói közül – tájékoztatott dr. Antal Márta pszichiáter.

 – Külön megtiszteltetés, hogy a Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaságának áprilisban Egerben rendezendő kongresszusán önálló workshopot tartanak a hallgatók, megismertetve a gyermekpszichiátria és vele együttműködő szakmák szakembereit ezzel a problémakörrel.

>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni       (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top