MÚLT-KOR | A falusi élet kedvességének jelképéül ácsoltatta a háza bejárója mellé a kispadot. Szőlősgyörökben is így volt. Édesanyját megszokott vasárnapi pihenőjétől nem foszthatta meg:
„Kiülünk a ház elé!”
Ezt Egerben is elmondhatta Gárdonyi édesanyja. Micsoda nagy szó ez! Többet ér egy ilyen ház előtti fapad száz nyakig süppedős plüssfotelnél és száz hideg leheletű sima bőrdíványnál. Mert a fapad körül kertillatos arcpirosító levegő szállong, a plüssfotelt, bőrdíványt meg torokkaparó, köhögős füst kanyarogja körül, keresve az utat, hogy a négy fal határából kiszabadulhasson.
A jó kispadnak rövid idő múltán kellemetlen tulajdonsága támadt. Aki csak a Hóhérparton (így hívták azt a domboldalt, amelyiken Gárdonyi háza épült) felszuszogott, apró vagy felnőtt úton járó, mind a kispadra telepedett, hogy magát kilihegje, puttonát megigazgassa, a lábára tapadt sarat lekapargassa. A sok jövést-menést, szóforgatást Gárdonyi ablakai felfogták s íróasztaláig vezették.
Kezdett a pad Gárdonyi előtt a kedvességéből veszíteni.
A végső fejszecsapást egy éjszaka mérte a pad négy lábára.
Egyszer lecsalta magához Egerbe Rákosi Viktort, a Kakas Márton szerkesztőjét.
– Gyere, pajtás, hozzám. Úgy gyere, mintha falura jönnél. Nem kell parádé, se szmoking, se lakkcipő. Az egész Egerben csak két úr lakik, az egyik az érsek, a másik meg én. És e kettő közül az egyiknek soha sincsen pénze.
– Bizonyára az érsek az, akinek soha nincsen pénze! – válaszolta Sipulusz. Hát nem bánom, lemegyek.
Le is ment.
Ott aludt, Gárdonyi utcai szobájában.
Vasárnap volt. Nyár végi vasárnap. Az egri azúrkék ég valamennyi csillagszemét felpattogtatta azon az éjjelen, s mély tüzű pillantásokkal bámult a városra. Gárdonyi ablakai nyitottan szívták a virágok levegőjét és a föld enyhe párázását.
Éjféltájban valami részeg telepedett a kispadra. (Akkor még állt a kispad.) Csendesen dülöngélt egészen odáig. A részeg ember különös sajátsága Egerben, hogy csak akkor lármázik, ha ház előtt vagy emberek előtt lépked. Ilyenkor kókadó fejjel s rekedt torokkal jelzi a leeresztett egylitert. Szőlők mezsgyéjén, pincék között nem érdemes a megkent torkot szárazra ordítani. Ki hallja ott!?
A Gárdonyi-ház elé kalimpázott ittas gazdát is a nyitott ablak látványa ösztökélte, megeresztette a hangszál-recsegtetőt. Iszonyú üvöltéssel, óbégatással:
„Kossuth Lajos magyar gyerek,
Magyarországon született,
Illik a kard oldalára,
Korona a kalapjára.
Sej illik a kard oldalára,
Sej korona a kalapjára.”
A részeg elismételgette még vagy ötször a refrént, s megelégedetten telepedett a kispadra.
A ház megmozdult. Rákosi Viktor gyufát csillantott, és a gyertyabélhez csókoltatta. Gárdonyi ajtót nyitott, s végigkopogott cipőjével a folyosója végéig, hogy elkergesse a parasztot.
A paraszt nem mozdult. Az volt a nézete, hogy ő köztéren ül s itt neki a jó Isten se parancsol.
Gárdonyi végül belátta, hogy az atyafinak igaza lehet, még a jó Istennel szemben is.
Visszasétált hát Rákosi Viktorhoz, és belefogott a kellemetlenség elsimításába.
– Látod, pajtás, ilyenféle zengésű az eredeti magyar népdal. Várj, azonnal lekottázom.
Odaült a zongora mellé, lejegyezte és változatos futamokkal eljátszotta Sipulusznak.
De a paraszt csak nem tágított se a helyből, se az ordításból. Végül Gárdonyi előszedte a sakktáblát, és mattolgattak reggelig.
Kispad a ház előtt (1898. aug. 22.)
forrrás: gardonyigeza.hu
„Kiülünk a ház elé!”
Ezt Egerben is elmondhatta Gárdonyi édesanyja. Micsoda nagy szó ez! Többet ér egy ilyen ház előtti fapad száz nyakig süppedős plüssfotelnél és száz hideg leheletű sima bőrdíványnál. Mert a fapad körül kertillatos arcpirosító levegő szállong, a plüssfotelt, bőrdíványt meg torokkaparó, köhögős füst kanyarogja körül, keresve az utat, hogy a négy fal határából kiszabadulhasson.
A jó kispadnak rövid idő múltán kellemetlen tulajdonsága támadt. Aki csak a Hóhérparton (így hívták azt a domboldalt, amelyiken Gárdonyi háza épült) felszuszogott, apró vagy felnőtt úton járó, mind a kispadra telepedett, hogy magát kilihegje, puttonát megigazgassa, a lábára tapadt sarat lekapargassa. A sok jövést-menést, szóforgatást Gárdonyi ablakai felfogták s íróasztaláig vezették.
Kezdett a pad Gárdonyi előtt a kedvességéből veszíteni.
A végső fejszecsapást egy éjszaka mérte a pad négy lábára.
Egyszer lecsalta magához Egerbe Rákosi Viktort, a Kakas Márton szerkesztőjét.
– Gyere, pajtás, hozzám. Úgy gyere, mintha falura jönnél. Nem kell parádé, se szmoking, se lakkcipő. Az egész Egerben csak két úr lakik, az egyik az érsek, a másik meg én. És e kettő közül az egyiknek soha sincsen pénze.
– Bizonyára az érsek az, akinek soha nincsen pénze! – válaszolta Sipulusz. Hát nem bánom, lemegyek.
Le is ment.
Ott aludt, Gárdonyi utcai szobájában.
Vasárnap volt. Nyár végi vasárnap. Az egri azúrkék ég valamennyi csillagszemét felpattogtatta azon az éjjelen, s mély tüzű pillantásokkal bámult a városra. Gárdonyi ablakai nyitottan szívták a virágok levegőjét és a föld enyhe párázását.
Éjféltájban valami részeg telepedett a kispadra. (Akkor még állt a kispad.) Csendesen dülöngélt egészen odáig. A részeg ember különös sajátsága Egerben, hogy csak akkor lármázik, ha ház előtt vagy emberek előtt lépked. Ilyenkor kókadó fejjel s rekedt torokkal jelzi a leeresztett egylitert. Szőlők mezsgyéjén, pincék között nem érdemes a megkent torkot szárazra ordítani. Ki hallja ott!?
A Gárdonyi-ház elé kalimpázott ittas gazdát is a nyitott ablak látványa ösztökélte, megeresztette a hangszál-recsegtetőt. Iszonyú üvöltéssel, óbégatással:
„Kossuth Lajos magyar gyerek,
Magyarországon született,
Illik a kard oldalára,
Korona a kalapjára.
Sej illik a kard oldalára,
Sej korona a kalapjára.”
A részeg elismételgette még vagy ötször a refrént, s megelégedetten telepedett a kispadra.
A ház megmozdult. Rákosi Viktor gyufát csillantott, és a gyertyabélhez csókoltatta. Gárdonyi ajtót nyitott, s végigkopogott cipőjével a folyosója végéig, hogy elkergesse a parasztot.
A paraszt nem mozdult. Az volt a nézete, hogy ő köztéren ül s itt neki a jó Isten se parancsol.
Gárdonyi végül belátta, hogy az atyafinak igaza lehet, még a jó Istennel szemben is.
Visszasétált hát Rákosi Viktorhoz, és belefogott a kellemetlenség elsimításába.
– Látod, pajtás, ilyenféle zengésű az eredeti magyar népdal. Várj, azonnal lekottázom.
Odaült a zongora mellé, lejegyezte és változatos futamokkal eljátszotta Sipulusznak.
De a paraszt csak nem tágított se a helyből, se az ordításból. Végül Gárdonyi előszedte a sakktáblát, és mattolgattak reggelig.
 |
| illusztráció - fotó: mozaikmuzeumtura.hu |
Kispad a ház előtt (1898. aug. 22.)
forrrás: gardonyigeza.hu
Megjegyzés küldése