0
REGÉNY | Anyósa és sógornői csak akkor fogadják egyenrangú családtagnak a magyar lányt, ha fiút szül a férjének.

Jaipur, a nyüzsgő város teljesen lenyűgözte a huszonéves magyar lányt. Bori a szüleivel érkezett ide, miután apját egy évre szóló vezetői megbízatással Indiába küldte a cége. A csinos szőke lány itt találkozott apja mérnök kollégájával, Dhirennel. Miután összeházasodtak, hindu szokás szerint a férj szülőházába költöztek Benáresbe. Anyósa nem tudott beletörődni fia választásába, s Borinak azt is el kellett fogadnia, hogy az évezredes hagyományok szerint a család nőtagjai között ő a legutolsó a rangsorban. Innen csak akkor léphet feljebb, ha fiút szül, Bori azonban lányt hozott a világra. A család elviszi a csöpp Yasmint a mundan szertartásra: kopaszra nyírják, kifúrják a fülét, majd megmerítik a Gangesz baktériumoktól hemzsegő vizében.

– Bori képtelen elfogadni a számára idegen életvitelt, s az ottani rituálékat. Egy ilyen helyzetbe vagy beletörődik az ember, vagy igyekszik kijutni belőle. Ő abban reménykedik, hogy valahogy kiszabadul abból a környezetből, amelybe részben szülei rossz légkörű házassága miatt is menekült – jegyzi meg V. Szita Veronika, aki a „Ganga anya ölelése” címmel írta meg ezt a sajátos regényt.

Bár mindig is érdekelte, az egri irónő soha nem járt Indiában. Épp ezért másfél évig készült a könyvre: filmeket nézett, útikönyveket böngészett, az internetet bújta, hogy minden sora hiteles legyen.

– A cselekményt a fantázia szülte, de valós alapja is van. Ismeretes, hogy hány és hány nőt tartottak már fogva külföldi férjeik, illetve miként rabolják el egymástól a gyerekeket a perlekedő szülők – mondja a nők sorsa iránt különösen érzékeny szerző.

A Dunántúlról évtizedekkel ezelőtt erre a vidékre került V. Szita Veronika egy magánéleti törés után úgy érezte, nincs kinek elmondania a lelke batyujában cipelt érzéseit, ezért hát nekiült és leírta. S azóta így megy ez nap mint nap… Ezekből az írásokból állt össze az „…És csillagport hord a szél” című novellafüzére. A második – „…és Szent Lőrinc könnyei kicsordultak” című – könyvében egy zárkózott lány élete kapcsán arra keresi a választ, hogy miként hat ránk az igazi szeretet. A következő regénye, a „Kabóca röpte” egy olyan lányról szól, aki a sötétben vegetáló kanadai kabócához hasonlóan egyszerre csak kibújik a napfényre, hogy szabadon szárnyaljon. Ezt egy rendhagyó, a thaiföldi őserdőben játszódó krimiszerű történet követte „Naree-Pon, a kolostor titka” címmel.

V. Szita Veronika mésfél évig készült az egzotikus világban játszódó 
regény megírására. A SZERZŐ FELVÉTELE

Szilvás István

>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni     (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top