IFI PONT | Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda immár négy esztendeje, azaz 2011 óta szolgálja az egri fiatalok igényeit. A szolgáltatásai folyamatosan igazodnak az elvárásokhoz.
– Másfél éve ismertem meg a helyet, valójában egy osztálytársam hozott be – meséli munkatársunk érdeklődésére Jakab Milán, a Lenkey János Általános Iskola 7. osztályos tanulója. – A társaság miatt kezdtem el járni az Ifi Pontba, és azért, hogy suli után együtt legyünk. Itt közösségben vagyok. Az irodavezető lányok kedvesek, jók a programok, például nagyon tetszett a Halloween nap – számol be tapasztalatairól.
– Az idényjellegű programok mindig nagy sikert aratnak a fiatalok körében – erősíti meg az elhangzottakat Garabás Titanilla ifjúsági koordinátor. – A Halloween mellett ilyennek tekinthető az Ifi Pont Szülinap és az Ifi Nyár. Most éppen az Ifi Pont Farsang az az esemény, amelyet szervezünk, s február 19-én rendezünk meg. Ezeket a programokat játékos vetélkedőkkel is színesítjük, ezért pozitív visszajelzések érkeznek a szülők részéről is – fejti ki.
A heol.hu korábban már többször is foglalkozott az Ifi Pont bázisát adó rendezvényekkel a tanácsadásoktól és az önismereti foglalkozásoktól kezdve az alkotó műhelymunkán át egészen az önszerveződő csoportokig. Akadnak olyanok, akik a kezdetektől az elsőszámú közösségi helyükként tekintenek rá. Közöttük Fűr Petra, a Városi Diáktanács (VDT) elnöke is.
– Akkor ismertem meg az Ifi Pontot, amikor létrejött – tudjuk meg tőle. – Abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Egy olyan közösségi tér, ahol bármilyen szabadidős tevékenység végezhető. A pályaorientációs foglalkozás nagyon hasznos volt nekem, és úgy látom, a többi fiatal számára is. Pozitívum, hogy sok, jól hasznosítható, információban gazdag előadást tartanak itt – emeli ki. – Szeretném, ha több lenne a sportrendezvény, mint amilyenek korábban a Fitt Nap és a tornadélutánok is voltak. Olyan dolgokra gondolok, mint például a zenés torna – számol be az igényeiről.
A bizalom tehát töretlen az Ifi Pont iránt, bár a programstruktúrában átrendeződés várható. Horváth Erika megbízott irodavezető a következőket fejti ki erről
– A tanítás miatt a délutáni klubokat elhagyjuk, az előre szervezett egész napos foglalkozásokra helyeződik a hangsúly. Köztük az Eurodesk-képzésekre, közönségtalálkozókra, tematikus programokra, utóbbira példa a „Masnis nap” a lányoknak, illetve a „Hozd a spanod! nap” a fiúknak. Újdonság lesz a nyitott könyvespolc elnevezésű esemény: egy „egyet hozol, egyet viszel” akció keretében várjuk a fiatalokat, hogy hozzanak könyveket – informál. Arra is kitér, hogy szeretnék, ha az új helyiséget a fiatalok a saját képükre formálnák.
Festős pályázatot hirdetnek: a most kialakítandó teret a diákokkal festetnék ki kreatívan. Minden időszakban lesznek majd olyan programok, amelyek az ifjúság információhoz jutását és fejlesztését szolgálják. „Pályaudvar” néven interaktív pályaorientációs órákat terveznek, ahol egy-egy divatos pálya szakembere mutatja be az adott területet. Ugyanis a hasonló események hatására a nap mint nap bejáró fiatalok tudatába bekerül a pályaválasztás fontossága, és már korábbi évfolyamokon elkezdenek tudatosan foglalkozni vele.
Közös tánc, közösségi érzés. Az egri Ifi Pont az érintettek szerint egyre több megyeszékhelyi fiatal számára nyújt hasznos és kellemes időtöltéshez lehetőséget.
Nagy Tibor Balázs
>>> a többit pedig az adott írás eredeti helyén lehet olvasni (heol.hu)