0
A miskolci TDM 2015-ben új programsorozatot hirdetett. Januártól minden hónap két szombatján garantált tematikus városfelfedező programokkal várják az érdeklődőket – a városba érkező vendégeket és a miskolciakat egyaránt.

Fotó: Végh Csaba

A programok során Miskolc kevésbé ismert arcait mutatják be, minden hónapban más-más témában. Míg általában minden hónap 2. hétvégéjén az adott havi témához kapcsolódó belvárosi sétán vehetnek részt az érdeklődők, a 3. hétvégén a Bükk rejtett vagy kevésbé ismert titkait mutatják be szakképzett helyi túra- és idegenvezetők.


Ilyen túrákat szerveztek februárban is, rejtett apróságok címmel. Február 14-én a belvárosban fedezték fel a rejtett „apróságokat”, míg 21-én Lillafüredre indultak az érdeklődők, ugyanis a túra címe nem volt más: Rejtett apróságok, vagy nem is annyira apróságok: séta Lillafüred környékén (a Szikla története, Zsófia kilátó története, síugró sánc nyomában).


A márciusi téma: Miskolc, a kereskedőváros. Április az irodalmi emlékeké, május a gasztro különlegességeké. Júniusban a víz kerül középpontba, míg júliusban a parkok és kertek. Augusztusban a régi mesterségek nyomába erednek, míg szeptemberben a film- és színháztörténet kerül középpontba.

Október Herman Ottó örökségéé, novemberben pedig a vaskultúra körül forog majd minden. Végül decemberben Miskolc vallási öröksége lesz a téma.

forrás: minap.hu

Megjegyzés küldése

 
Top