Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜

Az Országos Rali Bajnokság (ORB) mezőnyében egy abszolút magyar bajnok navigátor képviseli a megyei színeket a Rally2-ben azonban szép számmal akadnak indulók szűkebb hazánkból.

Az ORB nevezési listáján szereplő Biró Péternek meghiúsult az indulása.

– Tavaly kölcsönben szerepelt az autónk és a bérlő nagy károkat tett benne – közölte a Hírlappal az egri versenyző. – Teljesen újjá kellett építenünk, de sajnos kicsúsztunk az időből. Szerettünk volna másik autóval indulni, de az sem jött össze, így számunkra a második futamon kezdődik a szezon.

A pénteki gépátvételnél és az esti rajtceremóniánál is nagy volt nyüzsgés 
Fotó: Lénárt Márton

Biró reményei szerint az összes többi futamon rajthoz áll. Mivel az év során elért eredmények közül a legrosszabbat nem veszik figyelembe, a nulla pontos kezdet még nem jelenti azt, hogy egy jó helyről le kellene mondani a bajnokságban.

Az ORB egyetlen megyei résztvevője Tóth Imre lesz, aki ezúttal Botka Dávid mellé ül be.

– Dávid navigátora az idén mással versenyez, így felkért, hogy vegyem át a szerepét – tájékoztatott a gyöngyösi versenyző.

>>> bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz   (heol.hu)


 
Top