Az egri hegybírótól, Tarsoly Józseftől kapott tájékoztatás szerint az elkövetkező napokban mindenképpen védekeznünk kell a szőlőültetvényeinkben az atkák és a molyok ellen, mivel az enyhe tél miatt sajnos nagy számban átteleltek a rovarkártevők.
Megtudtuk azt is, hogy tavaly nagyon komoly kárt okozott a szőlőkben az araszoló hernyó, ami az idén szerencsére nem jelent meg a földeken számottevően, köszönhetően az elmúlt évi, megfelelő időben elkezdett védekezéseknek. A rovarkártevők elleni védekezést kombináljuk gombalőszerekkel! – hívják most fel rá a figyelmet.
Szőlőültetvényeink két fő gombabetegsége a lisztharmat és a peronoszpóra, amelyek ellen időben meg kell kezdenünk a védekezést. A lisztharmat betegség ellen kéntartalmú szerekkel indíthatjuk el a növényvédelmet. Ezek a szerek emelt dózisban az áttelelt atkák ellen is gyérítő hatásúak lehetnek.
A szőlőnél a másik komoly gombabetegség a peronoszpóra. Ha nem ragaszkodunk a réztartalmú szerekhez, akkor használjunk mankoceb hatóanyagúakat, mert a réz a hajtásnövekedést szőlőnél visszafogja a kezdeti időszakban. Ültetvényeinkben egyúttal megkezdhetjük a tápanyag utánpótlását is, ami jelen esetben ammóniumnitrát kijuttatását jelenti a szőlőtőkék mellé.
Még mindig nem késő a lemosást elvégezni a szőlőben, de figyeljünk oda arra, hogy a hőmérséklet ne legyen 20 Celsius-fok felett a lemosás közben!
Tarsoly József hegybíró Fotó: Berán Dániel

