A KSH adatai szerint egy év alatt 71 ezerről 77 ezer fölé nőtt a megye kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma, a szobák kapacitás-kihasználtsága pedig 31,9 százalékról 32,6 százalékra javult, ebben Demjén és Egerszalók jártak az élen.
Az egri szállodák és panziók szolid növekedést tudhatnak maguk mögött januárban, míg arányaiban jelentős forgalomnövekedés volt Felsőtárkányban, Noszvajon, Szilvásváradon és Parádon is, utóbbi két településen például ezer éjszakában mérhető a növekedés. Mindenhol a belföldi turisták érkezése volt az egyeduralkodó
Gyöngyösön és Mátraszentimrén is ezerrel több (összesen pedig 10,5, illetve 9,4 ezer) vendégéjszakának örülhettek a kereskedelmi szálláshelyek. A város esetében meghaladta az ezret a külföldiek által itt töltött napok száma, míg Mátraszentimrén jóval kevesebb külföldi fordult meg.
A belföldiek körében viszont népszerű volt a Mátra. Demjénben a tavaly januári 2,9 ezerről három és fél ezerre növekedett az eltöltött vendégéjszaka-szám, míg Egerszalókon a tavalyi hasonló időszakinál nyolcszázzal több, 15,3 ezer éjről adtak számot a szállodák. Szalókon a belföldi növekedés kisebb mértékű volt, mint a külföldi (2,3 ezerről 2,8 ezerre), utóbbiak körében Eger után a második legnépszerűbb úti cél a község.
fotó. szinok Gábor
KSH - a cikk eredeti helye - heol.hu

Megjegyzés küldése