A 18. század első harmadában barokk stílusban épült. Jelenleg Kálvin-ház néven ismert, a város protestáns kulturális életének központja, ahhoz kapcsolódó intézményeinek székháza.
Herner Ferenc, a püspök serfőzője, majd a város főbírája (1752-1763 között) 1725-ben szerezte meg a telket és néhány éven belül földszintes házat építtetett rá Giovanni Battista Carlone építésszel. Még a század közepe előtt emelettel bővítették, ezt az erkélyen olvasható 1743-as évszám jelzi.
Az épület jellege: az utca és a patak vonalára épített, csatlakozó beépítésű, U alaprajzú, egyemeletes lakóház, ferdén levágott sarkokkal, a sarkok emeletén kihasasodó zárt erkéllyel. A tornyot a 19. század második felében építették, valószínűleg 1862 után. A földszinten boltozatos, az emeleten síkfödémes helyiségek találhatók.
Soós Imre közlése szerint „Herner Ferenc, Erdődy püspök serfőzője 1725-ben tűnik fel először ezen telek birtokosaként. 1773 körül halt meg.” Herner özvegyét, Pirkner Jozefát feleségül vette Schvarcz Márton kereskedő, így a ház 1773-1793 között Schvarcz Márton tulajdona volt. Az özvegy Pirkner Jozefa 1793-ban eladta a házat Demetrovics István görög kereskedőnek, ami 1809-ig Demetrovics tulajdonában volt. Azután két birtokosa is lett az épületnek.
Demetrovics kereskedő is egy özvegy nőt vett feleségül, aki Diemandi István – szintén görög kereskedő – özvegye, Zsifkó Anna volt. Az asszony első házasságából három gyermek született Diemandi Ignác, György és Mária nevűek. A mostohaapa, azaz Demetrovics lett a gyermekek gyámja. Az özvegy – Zsifkó Anna - és gyermekek vagyonának kezelését is átvette. A hatalmas vagyon 34 000 Ft-ot tett ki. 1802-ben csődbe jutott Demetrovics, ezért a legidősebb fiú, Diemandi Ignác a vagyonuk megmentése érdekében pert indított Demetrovics ellen, hogy kimenthesse a hozományukat. A pert 1808-ban meg is nyerte.
Az értékesebb emeleti részt Diemandi kapta követelése kielégítéséül. A Herner-háznak tehát 1808-tól két birtokosa lett. Az emeleti résznek 1808-1841 között Diemandi Ignác, 1842-1851 között nemes Csoma Zsigmond és örökösei, majd a református egyház volt a tulajdonosa. A földszinti résznek Demetrovics István, 1829-1835 között Szél György, 1835-től 1851-ig Puhala József molnár, ezt követően Binét Sámuel és Zsigmond.
A ház földszintje lábazatos és plasztikus vakolatcsíkozással tagolt. A patakra négy, a Markhot Ferenc utcára három szalagkeretes ablak. Az emeleten falsávokból alakított tükrökben szalagkeretes ablakok, mellvédmezőikben szalagműves medallionok, törtvonalú timpanonos szemöldök párkányaikban plasztikus legyezős, kagylóidomú stukkódíszek. A ház délnyugati sarkán – ez nézett a püspöki serfőzdére – előredomborodó zárt sarokerkély két ablakkal. Az északnyugati sarokerkély felé épített tornyocska – a református imaház tornya – félkörívesen zárulnak, párnás, majd csúcsban végződő sisakkal, kolontyos cseréptetővel.
A földszinten keresztboltozatos szobák fiókos boltozatokkal, az emeleten részben síkmennyezetes szobák találhatók.
A török kiűzése után a város korábban virágzó protestáns közössége nem szerveződött újjá, a püspöki székvárosba szinte csak katolikusok települtek be. A protestáns közösség a környező falvakban buzgólkodó lelkipásztorok térítő munkájának eredményeként 1862-re erősödött meg annyira anyagilag, hogy megvehesse az akkor még Herner-háznak nevezett épületet. 1866-tól itt tartották istentiszteleteiket – bár saját lelkészük még nem volt – külön a leányoknak, az asszonyoknak, illetve a férfiaknak szervezett összejöveteleiket. Az épületet egyre több kulturális célra hasznosították, így például a nőegylet kezdeményezésére elemi iskolát nyitottak, énekkart szerveztek, diák színjátszó kört alakítottak és rendszeresen neves előadókat hívtak meg.
Miután 1930-ban felépült a református templom, a parókiát pedig egy örökölt belvárosi ingatlanba költöztették, a Herner-ház egyértelműen protestáns kulturális központtá vált.
Az épületet 1946-ban államosították és lakóházzá alakították. A református egyházközség csak egy 40 m²-es lakrészt bérelhetett, abban alakították meg a protestáns értelmiségieket összefogó Egri Károli Egyesületet és az egri cserkészcsapatot.
A házat a rendszerváltás és az egyházak kárpótlásáról rendelkező törvény elfogadása után hét éves pereskedéssel, 1997-ben szerezték vissza a reformátusok. A lakókat kiköltöztették, az épületet felújították, egyebek közt egy 120 fő befogadására alkalmas termet alakítottak ki.
Jelenleg itt működik a térség egyetlen református egyházi könyvesboltja.
További intézmények működtek az épületben, mint például az egri Református Lelkészi Hivatal; az Egervölgyi Református Egyházmegye esperesi hivatala; a Magyarországi Református Egyház tudományos testülete, a Doktorok Kollégiumának főtitkári hivatala; az Egyházi Közművelődési Egyesület; az egri Golgota Keresztény Gyülekezet (az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség tagja); Egri Belvárosi Keresztyén Testvérgyülekeze; Kálvin-Ház Alapítvány.
fotó: Kiszály Katalin
MARKHOT FERENC U. 2. SZ.
Megjegyzés küldése