A tervek szerint június elsejével már új, izgalmasabb helyszínen startol az egri kertmozi, amelynek a Szépasszonyvölgy ad majd otthont. Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője elmondta, hogy milyen átalakításokra lesz szükség az új helyszínen, a Márai Látogatóközpontban.
A Máraiban adott a nézőtér és a falfelület – jelentette ki. Hozzátette: a nagy távolság miatt azonban kénytelenek vagyunk a vászon méretét növelni, hogy a megfelelő mozi élményt elérjük, illetve a technikai hátteret (vetítő, hangtechnika) az idei évben saját eszközökkel oldjuk meg az Uránia Mozi zárva tartásából adódóan.
Berényi szerint a Szépasszonyvölgyi intézménynek számos előnye van, a korábbi Egészségház utcai helyszínnel szemben. Mivel a Márai Látogatóközpont nem a belvárosban található, így élvezhető hangerővel tudjuk megtartani a vetítéseket, és akár késő esti előadások is bekerülhetnek a műsorba, emellett a Márai Központban a nézőtér fedett, így az időjárás is nehezebben tud majd keresztbe tenni az előadásoknak. – mesélte Berényi Tamás. Megjegyezte azt is, hogy az új kertmozi elhelyezkedése egyébként megosztja a belvárosi lakókat.
Míg egyesek szomorúak, hogy messzebb kell menniük, mások örülnek, hogy ennyivel kevesebb lesz a belvárosban hangoskodás – mondta. Hozzáfűzte: mi úgy gondoljuk, hogy az új helyszín a turisták számára vitathatatlanul közkedvelt, nem kérdés tehát, hogy ők látogatni fogják a vetítéseket. Míg a helyi lakosok nagy része tapasztalataink szerint eddig autóval érkezett, így ez a jövőben sem okozhat majd problémát – fogalmazott.
A korábbi helyszínen több tényező is nehezítette a Kertmozi zavartalan működését. Ilyen volt az is, hogy folyóvíz hiányában korlátozott büfékínálattal bírtunk, illetve csak mobil wc állt a nézők rendelkezésre – magyarázta.
Gyakori probléma volt az is, hogy a helyszín nappal parkolóként üzemelt. Bent maradt autók, állandó ki- és bepakolás, illetve a terület elkordonozása hosszútávon nem életképes.
Szabó Katalin
fotó: egrinapok.hu
a cikk eredeti helye - egerhirek.hu

Megjegyzés küldése