0

A Heves megyei könyvtár a korábbi Körzeti Könyvtár és az Egri Városi Könyvtár összevonásával alakult 1952-ben. Öt évvel később, 1957-ben jelenlegi került jelenlegi helyére, műemlékekben gazdag belváros egyik legszebb épületében, a volt Nagypréposti palota emeleti részén. A gyermekkönyvtár az intézmény korábbi helyén, a Művelődési ház épületében működött továbbra is önálló könyvtáregységként.

1958-ban bővült a könyvtár repertoárja, ekkortól lehet könyvkötészeti szolgáltatásukat igénybe venni.

A 60-as évek végére a könyvtár kinőtte az emeleti részt, ezért a Nagypréposti palota alsó szintjének birtokba vételével, az egész épület a könyvtáré lett.

1970-ben felújították a könyvtár épületét, szabadpolcos szolgáltatás, olvasóterem és zenei részleg várta a művelődni vágyókat.

1972-ben a gyermekrészleg új helyre, az Úttörőházban (ma Forrás Szabadidő Központ) költözött.

1976-ban a könyvtár önálló gyűjteményeként közigazgatási szakkönyvtár létesült a Megyeháza épületében. Öt évre rá a helyismereti gyűjtemény is önálló részleggé vált.

1983-ban Idegen Nyelvi Szakrészleg nyílt az Ifjúsági Házban. (ma Művészetek Háza).
A könyvtár névadója az egri származású író és publicista Bródy Sándor. A névadó ünnepségre 1988. június 2-án került sor.

1996-ban, az Egerben működő három fiókkönyvtár egy intézménnyé integrálódott.
1997-től kezdődő informatikai fejlesztéseknek köszönhetően mára már szinte teljes körű számítógépes katalógus és az Internet hozzáférés teszi könnyebbé a könyvtárban való olvasgatást és kutatómunkát.

fotó: eger.hu

forrás: Varosom.hu

Megjegyzés küldése

 
Top