0

Az Egri Vár pályázat keretében megújította ágyúparkját, hogy azt szabadtéri kiállítás formájában mutassa be látogatóinak. A Kubinyi pályázat keretében megújult eszközöket Herman István alpolgármester adta át jelképes formában a Vár ágyúdombján.

Komoly szakértelmet követelt az egri vár ágyúparkjának felújítása Ágyúlövéssel köszöntötték a fegyvereket.

Felavatták a Dobó István Vármúzeum (DIV) megújult ágyúparkját pénteken délelőtt. Hogyan másként: az ünnepélyes átadást, s a fegyverek köszöntését egy ágyúlövéssel – természetesen vaklőszerrel – koronázták meg a Dobó-bástya melletti felújított bombardával. A kanócot Herman István, Eger alpolgármestere gyújtotta meg népes közönség előtt. Berecz Mátyás, a DIV igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: az ágyúk felújítása komoly szakértelmet követelt és csúcstechnológiát igényelt. Tizenkét millió forintból most négy ágyút renoválhattak az ágyúparkból.


A vár ágyúparkja még 2003-ban jött létre. A szabadtéri kiállítás az erődítmény különböző, stratégiailag kiemelt pontjain összesen 17 löveget foglal magába, amiből 14 másolat. Ezek négyfélék: kis és nagy falkonéták, három bombarda, valamint a Török-Magyar Baráti Társaság támogatásával 2010-ben idekerült ostromágyú.


A DIV és az egri önkormányzat tavaly pályázott az emberi erőforrások minisztere által meghirdetett Kubinyi Ágoston Program keretében „A végvári hősök ágyúi” – Állandó szabadtéri kiállítás az egri vár ágyúrekonstrukcióiból címmel. Ez a pályázati anyag sikeresnek bizonyult, s 12 millió forintot nyertek el az ágyúmásolatok felújítására, amelyekből most három bombarda és az egyik bajmóci falkonéta újulhatott meg: az ágyútalpakat Füzesgyarmaton, Galambos Sándor világhírű hintókészítő műhelyében készítették el, az ágyúk Egerben maradtak, ahol elvégezték a tisztításukat és az újramázolásukat.

A felújított lövegeket az érdeklődők megtekinthetik a Déli-kapunál, az ágyúdombon, a Dobó-bástya melletti területen és a Szép-bástyán, továbbá két jó állapotú ágyú van még a gótikus palota előtti téren, illetve a Kazamatában, a Gergely-bástyában.

fotó: Berán Dániel

HEOL.hu GALÉRIA >>>

Megjegyzés küldése

 
Top