1587-re Egerben is ingataggá vált a vitézek helyzete. Eger – amely a magyar végvidékek legnevezetesebb és leglegendásabb helyének számított – helyzete nem csak azért lett ingatag, mivel azt a török éppenúgy igyekezett elszigetelni – amint ezt másutt is láttuk pl. Szigetvár esetében –, hogy a központi erődítmény – jelesül Eger – körül a kisebb végházakat megszerezte s maga is számos palánkot, huszár- s tarisznyavárat épített; hanem azért is, mivel Ungnád Kristóf kapitánysága idején az egri vitézek járandóságai elmaradoztak.
Ungnádról panaszolták inkább a német zsoldosainak kedvez (kiknek előjárója Zakariasch Lang volt), s rendszeresen fosztogatta az egriek alá tartozó falvakat és rabolta ki a kereskedőket – maga is dúlva így az egriek „hátországát” jelentő szűkebb vidéket.
Eger stratégiai helyzete és a folyamatos panaszok a királyhoz és a Haditanácshoz, megkövetelték a helyzet mielőbbi stabilizálását. Az uralkodó döntése alapján az addigi szendrői kapitányt, a felvidéki főurat, Rákóczi Zsigmondot (II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelmünk üknagyapját) nevezték ki Eger élére.
Az egri főkapitányi poszt átvételére 1587. áprilisának végén hivatalosan is sor kerülhetett: „Másnap korán reggel a váron kívül, a szabadban, szemlét tartottak a kifényesített fegyverekkel felsorakozott őrség felett, melyhez ekkor csatlakozott az a kitűnően felszerelt 250 magyar lovas és 100 magyar gyalogos, aki Rákóczival érkezett. Nogarola (ti. Kassai vagy Felső-Magyarországi Főkapitány – megjgy. tőlem) átadta a főzászlókat és dobokat, mire Rákóczi Zsigmond újabb hűségnyilatkozatot tett, majd letette az esküt. Legvégül már a várban, térítvény ellenében megkapta az instrukcióját. ’
A római császár és király szent felségének, tiszteletreméltó testvérünknek instrukciója tekintetes Rákóczi Zsigmond egri főkapitány számára, amelyet e tisztségnek szabályszerű ellátására előírt és kiállított. (…) Mindenekelőtt biztosítani akarjuk, hogy semmi módon egyházi ügyekbe magát ne ártsa bele… Továbbá előírjuk és utasítjuk, hogy a nyomorult népet szokatlan adóbehajtásokkal és elviselhetetlen munkákkal ne terhelje meg (…). …500 lovas és 200 gyalogos magyar zászlóaljakon kívül egy német gyalogsági zászlóaljat is tartozik felfogadni, s ez német szokás szerint 250 főt foglal magába. (…).”
Mármost Rákóczi rendelkezett arról, hogy a katonaság járandóságát is illően és megfelelő módon fizessék ki, illetve pótolják. Az egriek zsoldja is olyan volt, mint más bajtársaké más-más magyar végházakba, legfeljebb annyiban nevezhető jobbnak a helyzetük – a mondottak ellenére is – hogy valamivel rendszeresebben kapták kézhez: ekkoriban „Balázsdeák István 8 lovasának majdnem 6 forint volt havi jövedelme. Monaki Péter hat embere viszont 120 forint készpénzt, fejenként 30 fertály búzát, ugyanennyi árpát és 15 köböl bort kapott egy évre, ami átszámítva 4 forint 30 dénár havi jövedelmet jelentett.
A magyar lovasok többi részének díjazása is átlagosan ennyi volt, a terménybeli pótlékkal, 70 dénáros búza- és 30 dénáros árpaárral számolva. A fertály az árak alapján a vékának megfelelő mérték , azaz kb. 71,2 liter volt. Az egri köböl pedig 25,4 liternek felelt meg. A magyar gyalogosok havi 2 forint készpénz mellett 24 véka búzát kaptak, ami havi 3 forint 40 dénárra vitte a jövedelmüket.
A németek többet kaptak, a lovasok 6-7 forintot, a gyalogosan átlagosan 4 forintot egy hónapra. Az élelmiszereket a vár készletéből kapták folyó áron. Egy fekete korpás cipóért ½ dénár volt, egy kenyér 2 dénár. A sertés ára 3-5 forint körül mozgott. A húsfogyasztás jóval nagyobb volt a dél-németországinál az alacsony árak miatt.
A sör ára negyede volt a borénak: míg a bor pintje (1 pint = 2 icce, azaz 1,6 liter) 8-10 dénár volt, addig a söré 2. A katona maga gondoskodott a ruhájáról és a fegyvereiről és a lováról is. A posztóraktárakban megvehették a rendszerint kék és vörös színű posztó rőfjét (kb. 62 cm) 3 forint – 3 forint 80 dénáros áron. Egy lándzsa 30, egy vasalt kopja 45 dénárba került. Lőfegyvert, puskaport azonban a vártól kaptak. A lovak ára nagyon széles skálán mozgott 4 forinttól egészen 30 forintig. Egy lópatkolásért 24 dénárt kértek, a nyergek ára pedig ekkortájt 1 forinttól 2 forint 40 dénárig terjedt. Ha csak a szokásos napi egy pintes borfogyasztással számolunk, rájövünk, hogy már ez elvitte a katonák fizetésének jó részét.
A portya, a zsákmányszerzés tehát létszükséglet volt, a szükséges jövedelemkiegészítést szolgálta. ’És ha valamikor megvernék az ellenséget, a zsákmányból elvéve az Egerben eddig bevett szokás szerinti részét (a harmadot), a Magyarországon már régóta gyakorolt szokásnak megfelelően hagyják a katonákat részesedni és bánjon velük emberségesen. Kivételt képeznek a szandzsák-basák és bégek, akik ha foglyul esnek, ezeket mindenképpen Őfelsége számára tartsák fenn.’ (részlet Rákóczi Zsigmond főkapitányi instrukciójából).”
forrás: Vitézség tüköri; Zrínyitől Rákócziig.
Megjegyzés küldése