0
Házi Borversenyt tartott a megyeszékhelyi Kertbarát Kör Egyesület hétfő délután a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Zerényi Endre, az egyesület elnöke elmondta: náluk a borversenynek és a pálinkaversenynek is komoly hagyományai vannak.

– A házi borversenyünket –, amelyre csak saját tagjaink nevezhetnek boraikkal – már a kilencedik alkalommal rendezzük meg. Az itt felvonultatott kistermelői borok mindegyike hagyományos módon kisüzemi technikával, s a tagok saját pincéiben készülnek. Mint minden évben, idén is több mint húsz versenyző nevezett borával a versenyre.

– A megmérettetés végén mindenki, aki vette a fáradtságot, s nevezett borával, kapott egy díszüveget – tette hozzá Zerényi Endre. – A nyertes bor pedig kapott egy kapott elismerő oklevelet.

A borokat értékelte egy öttagú zsűri, amelynek elnöke Pelle Béla, az Egri Borminősítő Bizottság vezetője volt.

fotó: programturizmus.hu (illusztráció)

a cikk eredeti helye - heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top