Már nem kell sokat várnunk, milyen izgalmas kötetek jelennek meg a 87. Ünnepi Könyvhétre, ahogy azokra a programokra sem, amelyeket megyénk könyvtárai szerveznek a hétre.
Idén, a 87. alkalommal is a könyvek, az olvasás fontosságát állítja középpontba az Ünnepi Könyvhét s hozzá csatlakozik a 15. Gyermekkönyvnapok a héten. Az országos eseményből megyénk sem marad ki: Egerben, Hatvanban és Gyöngyösön is színes, izgalmas programsort állítottak össze az ünnepre a város könyvtárai.
Egerben a nagyszabású rendezvény két eddigi szervezőjéhez, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárhoz, valamint az Eszterházy Károly Főiskola Tittel Pál Könyvtárához és Médiacentrumához idén a Főegyházmegyei Könyvtár is csatlakozott. A könyvtár igazgatóhelyettese, Balogh Ferenc elmondta, az ő könyvtáruk is szeretné ezentúl képviselni magát az ünnepen.
Kevés város mondhatja el magáról, hogy könyvtáraik között ilyen jó kapcsolat lenne, mint az egriek között. Amellett, hogy mi is nagyon fontosnak tartjuk a könyvhét üzenetét, szeretnénk nyitni a nyilvánosság felé – nyilatkozta az igazgatóhelyettes. A könyvhéthez kapcsolódó programkínálatuk között található az író-olvasó találkozó Dr. Löffler Erzsébettel, a könyvtár igazgatójával, de a régi könyvek bemutatója és a kódexekhez kapcsolódó kézműves foglalkozás is izgalmasnak ígérkezik. Ferenczné Oszlánczi Krisztina, a Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum főigazgatója kiemelte: színvonalas műsor és programkínálattal várják a látogatókat az idei könyvhétre, melyen minden korosztálynak kedveznek.
A három könyvtár mellett a rendezvény fő helyszíne változatlanul a Líceum előtti Eszterházy tér lesz, ahol megjelennek a sátrak alatt a kiadók is legújabb könyveikkel. A megnyitó június 9-én 16 órától lesz a Lajtha László Néptáncegyüttes hívogató tánca után gyermekek adnak műsort, ifjú hallgatók és Serfőző Simon, Kossuth-díjas költő és író is felszólal majd. Bár az Ünnepi Könyvhét fő része 9-11-e között várható, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár már június 6-tól készül előadásokkal, programokkal az olvasás, a könyvek szerelmesei számára.
Az egri Eszterházy téren idén is a könyvek és az olvasást népszerűsítő programok veszik át az uralmat a könyvhéten
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz - heol.hu


Megjegyzés küldése