0

Aba Sámuel sírjának keresése közben most Imre király és Nagylucsai Orbán püspök végső nyughelyét kutatja Egerben Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója, régésze.

Minderre most majd' egy hónapja van. A terveiről ő mesélt a heol.hu-nak.

Az egri várban, az egykori székesegyház területén mozgolódás észlelhető. No nem a turisták tévedtek el, hanem régész-szakemberek érkeztek, hogy most júniusban elvégezzék a jövőben esedékes rekonstrukciót megelőző próbaásatást. A munkálatok vezetője az a Buzás Gergely, akiről köztudott: ő irányítja már évek óta az abasári XI. századi királyi központ területén folytatott feltárásokat, ahol többek közt Aba Sámuel király sírját is keresik. A Hírlap viszont most nem erről kérdezte őt, hanem, hogy az egri várban milyen feladatok várnak rájuk a következő pár hétben.

– Az 1970-es években a középkori székesegyház mellett előkerült egy korábbi, középkori fal, aminek viszont nem ismerjük igazán a funkcióját, a kiterjedését, és azt sem, milyen épülethez tartozott – magyarázta a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója. – Most újra megtaláltuk a falat, és azt akarjuk tisztázni, hogy mettől-meddig terjed. Azért nagyon érdekes ez, mert a jelenlegi székesegyház a XII. században épült, ugyanakkor tudjuk, hogy Szent István alapította az egri püspökséget, tehát kellett lennie egy Szent István kori székesegyháznak is, tehát minden olyan épületmaradvány, ami a mai székesegyház alatt van, az gyanús, hogy a korai székesegyház, vagy azzal egy valahogyan összefüggő épület. Tulajdonképpen ez a fő célunk, hogy ezt megtaláljuk vagy be tudjuk azonosítani – közölte, s megtudtuk: a próbaásatást június 30-ig kell befejezni.

A régész elmondta azt is, hogy erre a jelenlegi feltárásra azért van szükség, hogy megnézzék azt, hol kell majd a teljes megelőző feltárást végezni és annak a tervezéséhez szükséges ez az előzetes munka, hogy tudják, hol, milyen rétegekben és milyen mélységben a falak. De ezzel nem zárul be az ásatás, valószínűleg még a nyár második felében és ősszel folytatják, és akkor nagyobb felületen is megvizsgálják majd azokat a maradványokat, amik most előkerülnek.

Buzás Gergely, a próbaásatást vezető régész azt mutatja, hogy a XII. században épült székesegyháznál korábbi falmaradványokat is találtak az egri vár területén FOTÓ: KORSÓS VIKTOR

Ám nemcsak az északi kapunál vizsgálódnak most, hanem a székesegyház belső részében is.
– Az részben ennek a korábbi falmaradvány-kutatásnak a folytatása, de nemcsak az – mivel konkrétan nem tudjuk arrafelé folytatódik-e –, mivel a román kori székesegyház nyugati falát is keressük. A másik oka pedig az, hogy van két fontos sír, amit szeretnénk megtalálni. Az egyik Imre király sírja, mivel ő az egyetlen uralkodó, akit Egerben temettek el, ezt hitelesítenénk, hogy tényleg itt van-e. A másik egy püspöki sír lenne, Nagylucsai Orbáné, aki Mátyás király kincstartója, legfontosabb pénzügyi politikusa volt. Ő egri püspökként kezdte el építtetni a székesegyház késő-gótikus szentélyét, s sírjáról tudjuk, hogy hol volt. Információink szerint megvan a sírhelyének maradványa, és azt tervezzük kibontani – avatott be Buzás Gergely, aki elmondta lapunknak azt is: az ásatást a Forster Központ végzi egy próbafeltárást végző céggel együttműködésben, és ez a kft. bízta meg őt a feltárás irányításával.

– Két hét múlva legkésőbb, remélem, hogy bíztató hírekről tudok majd beszámolni – tette hozzá.

Földradarral is vizsgálódtak a várban

A jelenleg is zajló próbaásatást megelőzte egy földradar-vizsgálat.
– Ez tulajdonképpen ugyanolyan szerkezet, mint amit a levegőben használnak, csak ez a föld alól sugároz és a radarsugarak visszaverődéséből állapítja meg, hol vannak falmaradványok, üregek, sírok, vagyis, pontosabban falazott kripták a földben, és ami ez alapján látható, úgy jelöltük ki az árkokat – avatott be a részletekbe Buzás Gergely. – Ez azért is nagyon fontos, mivel hamarosan indul a székesegyház helyreállítása, és a tervezőnek tudni kell, mire kell számítania, hol vannak a falak, mit kell bemutatnia. A tervezés segítéséért indult ez az ásatás.

a cikk eredeti helye - HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top