Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


Orvosok, szakdolgozók, tanulók képzését végzik

Az épületek megújításának és a használhatatlan eszközök újjal történő kiváltásának éve volt 2015 az egri megyei kórházban. A többi megyei kórházéhoz képest több éves elmaradása miatt, az utolsó pillanatban kellett  ezeket a beruházásokat megvalósítania.

A Markhot Ferenc Kórházban nagyon sok szakember, a dolgozók és a vezetés azon munkálkodik, hogy a nagyléptékű fejlesztések megvalósuljanak. Négy nagyberuházás valósult meg az intézményben, melyek része volt a 3 milliárd forint értékű eszköz beszerzés is. A projektek segítségével nagyon sok használhatatlanná vált eszközt újra cserélhetett a kórház, az MRI-t, CT-t, DSA-t (érfestő készülék), mammografiát, a digitális röntgent és sok más fontos orvosi műszert.

A költözködések, az új munkahelyek elfoglalása nagy fizikai és szellemi megterhelést jelentettek a dolgozók számára. Az egészségügyi dolgozók szellemi épitkezése az elkövetkező évek feladata lesz, hiszen a fő hangsúly áttolódik a szakemberek képzésére, melyre számos forrás nyílik meg.

A Markhot Ferenc Kórház szakmai vezetése fontosnak tartja, hogy olyan szakemberek vegyenek részt a továbbképzések oktató feladataiban, mint pl. Dr. Simon Higin tudományos fokozatot frissen megszerzett gasztroenterológus szakember, de rajta kívül is sok kiváló munkatársára számít az intézmény.

A kórház nagy eséllyel pályázik a skill labor létrehozásának eszköz pályázatán, ahol csak a megyei kórházak vehetnek majd részt. Szakközépiskolások, felnőtt szakdolgozók, orvostanhallgatók képzését végzi majd a kórház a tervezett szimulációs képzőrészlegben, ahol saját, kiemelt szakemberei oktatnak majd.

forrás: EGRI MAGAZIN
 
Top