Agria Nyári Játékok - Sztárvendég, Bródy János. Közreműködik: az Egri Szimfonikus Kamarazenekar. Időpont: 20.00. Helyszín: Líceum udvar (Eszterházy tér). Esőnap: augusztus 14.
2005-ben, az ILLÉS együttes utolsó koncertjén, a világszinten is ismert és elismert magyar The BlackBirds Beatles Emlékzenekar elhatározta, hogy hazai kedvenceiknek az ILLÉSNEK és a FONOGRÁFNAK is tartoznak annyival, hogy életben tartják a dalaikat színpadon! El is kezdték a próbákat és 2006-ban FG-4 néven bemutatkoztak a budapesti ILLÉS Klubban! Azóta sok minden történt velük, rengeteg koncertet adtak idehaza és külföldön; jártak Svédországban, Erdélyben sőt, még Kanadában is! Sokszor léptek fel közösen Szörényi Leventével, Tolcsvay Lászlóval és Bródy Jánossal is. Céljuk, hogy minél hitelesebben szólaltassák meg a dalokat és, hogy a dalokban hordozott üzenetek minél több mai fiatalhoz jussanak el. Fontos számukra továbbá a '60-as, '70-es évek hangzásvilágának korhű felidézése is, azért régi csöves erősítőket és 30-40 éves hangszereket használnak. Augusztus 13-án az egri Líceum udvarán a Kossuth-díjas Bródy János lesz az FG-4 sztárvendége. A koncerten elhangzanak a legendás ILLÉS és FONOGRÁF dalok mellett Bródy önálló szerzeményei is. Az előadást az Egri Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese teszi még felejthetetlenebbé egy egyszeri, megismételhetetlen élménnyé!
Jegyvásárlás:
- Személyesen Egerben, a líceum előtti pavilonban hétfőtől-péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-13 óráig
- Telefonon a 06 20 50 91 425 vagy a 06 30 27 20 635 telefonszámon
- E-mail-ben az agrianyarjegy@gmail.com címen
- Interneten közvetlenül az alábbi listán az előadásokra kattintva
Az előadások megkezdése előtti 5 napban rendelt jegyeket nincs lehetőségünk postázni, így azokat csak a helyszínen tudja átvenni.
Az előadás napján 18 óráig át nem vett jegyeket tovább értékesítjük.
Az előadás napján a jegyek (kivétel gyermekelőadások) 500 Ft-tal többe kerülnek.
A postai utánvétel költsége a megrendelőt terheli!
EGER és 20 km körzetében jegyeket nem postázunk, csak külön kérésre!
A jegyek ára az ÁFÁ-t tartalmaza.
Érdeklődés, telefonos foglalás: H-P: 10-18 óráig, Szo:10-13 óráig
a 06 20 50 91 425 vagy 06 30 27 20 635 telefonszámon.
E-mail: agrianyarjegy@gmail.com
Jegyár: 2900 Ft, 3500 Ft

Megjegyzés küldése