Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜

Az év emlősei 2016-ban a denevérek. A Vadonleső Központ által kezdeményezett Év Emlőse országos rendezvénysorozat idén összekapcsolódik a Felsőtárkányban már hagyományosnak mondható Denevérek Éjszakájával, melyet a Nemzetközi Denevéréj alkalmából szervez minden év augusztusában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

Mindkét kezdeményezés célja az, hogy az emberekkel - különös tekintettel a gyerekekre - megismertesse ezt a méltatlanul mellőzött, félreismert, ám rendkívül hasznos és érdekes emlőscsoportot.

Augusztus 27-én, szombaton délután 17 órától várják az érdeklődő felnőtteket és családokat a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban.


A program a Vadonleső Központ csapatának interaktív bemutatójával kezdődik, majd a gyerekek számára a denevérekkel kapcsolatos kézműves foglalkozás indul, miközben Gombkötő Péter denevérkutató rendhagyó előadása hallgatható meg. Sötétedés után testközelből lesznek megtekinthetők a környéken élő denevérek hálózás és hangdetektoros nyomkövetés segítségével, sőt a befogott példányokat elengedés előtt a gyerekek kézbe is vehetik.
 
Top