Államalapító Szent István ünnepén megyeszerte hét olyan tűzijátékot terveznek, amelynek megtartása engedélyhez kötött. A megyei katasztrófavédelem valamennyi ilyen esetben részt vett az engedélyezési eljárásban. A tűzoltók nemcsak a rendezvények előzetes tervét, hanem a rakéták, telepek és bombák biztonságos telepítését, a biztonsági távolság betartását és a menekülési útvonalakat is ellenőrzik.
Ma Ostoroson, augusztus 20-án a napi ünnepségsorozat részeként Egerben, Bélapátfalván, Hatvanban, Füzesabonyban, Abasáron és Mikófalván indítanak látványos tűzijátékot. Egerben egy tűzoltó gépjármű is biztosítani fogja a helyszínt a tűzijáték ideje alatt, annak érdekében, hogy az érdeklődők biztonságosan szórakozhassanak, továbbá hogy a tűzijáték környezetében lévő műemlék jellegű épületek ne károsodjanak. Abasáron a helyi önkéntes tűzoltó egyesület vállalta a tűzijáték biztosítását.
A katasztrófavédelem szakemberei, mint tűzvédelmi szakhatóság már valamennyi tervezett tűzijáték helyszínt előzetesen bejárták, mely során ellenőrizték a felelős pirotechnikus által benyújtott helyszínrajzban foglalt adatok pontosságát. Ezen túl vizsgálták többek között azt is, hogy a pirotechnikai termékek felhasználási helye körüli védőterületen belül van-e olyan veszélyforrás, amit a pirotechnikus nem tüntetett fel (például: éghető tetőhéjazat, elszáradt növényzet, menekülést akadályozó tényező).
A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy mielőtt elindulna az ünnepi rendezvényekre, figyelje az érvényben lévő esetleges meteorológiai riasztásokat, a rendezvényen pedig minden esetben tartsa be a szervezők és a hatóságok utasításait.
forrás: radioeger.hu
Ma Ostoroson, augusztus 20-án a napi ünnepségsorozat részeként Egerben, Bélapátfalván, Hatvanban, Füzesabonyban, Abasáron és Mikófalván indítanak látványos tűzijátékot. Egerben egy tűzoltó gépjármű is biztosítani fogja a helyszínt a tűzijáték ideje alatt, annak érdekében, hogy az érdeklődők biztonságosan szórakozhassanak, továbbá hogy a tűzijáték környezetében lévő műemlék jellegű épületek ne károsodjanak. Abasáron a helyi önkéntes tűzoltó egyesület vállalta a tűzijáték biztosítását.
fotó: Marianna Tuzáné Ráduly (illusztráció)
A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy mielőtt elindulna az ünnepi rendezvényekre, figyelje az érvényben lévő esetleges meteorológiai riasztásokat, a rendezvényen pedig minden esetben tartsa be a szervezők és a hatóságok utasításait.
forrás: radioeger.hu

Megjegyzés küldése