A 19. századra az újkor elején teljesen elpusztult miskolci apátság épületeinek még a pontos helyét sem ismerte már a kutatás. 110 évvel ez előtt Szendrey János Miskolc város történetírója már nem is tudta meghatározni, hogy hol is lehetett. 1860 körül a tapolcai jószágfelügyelő a Szent Benedek hegyen építkezni kezdett, s egy négyszögletes épület alapjaira bukkant. Erre az adatra hivatkozva sokáig úgy vélték, hogy Tapolcán ezen a hegyen kell keresni az apátság maradványait. Számos adat utalt ugyanakkor arra, hogy a tapolcai apátságot nem egy hegyen, hanem lenn a meleg vizű forrásoknál, a völgyben kell keresni.
Tapolca 1731-es urbáriumának leírásából ugyanakkor megtudjuk, hogy az apátságot közvetlenül a hévizek mellé építették.
Ekkor a hévizeket már fürdőként használják, s a fürdőtől északra a víz fölé cölöpökre egy fogadót állítottak, ettől keletre egy hidacskán túl áll egy kis kunyhó, melyben négy ökörhajcsár lakik, s e mellett délre van az a kis kőpince, amelyet az egykori Szent Péter és Pál tiszteletére emelt apátsági templom tornyának átalakításával építettek az uradalom kocsmáltatásra szánt italainak a tárolására. A templom többi részét a 18. században teljesen elbontották.
1923-ban a fürdő előtti területen épült fel az Anna-szálló. Ha Tapolca 20. század eleji térképeit vizsgáljuk, látható, hogy a fürdőtől északra hideg vizű források fakadnak, melyek vize keleti irányba folyik tovább. A fürdő előtt és attól délre meleg vizű források vannak. Az ő vizük egy kis tavacskát alkot, majd a tóból kifolyó víz egyesül a hideg vizű patakkal. A hideg- és meleg források vizei körbevesznek egy kisebb szigetet. Ez a sziget volt a környéken az egyetlen olyan pont, ami alkalmas megtelepedésre. Ide épült az Anna-szálló is.
A 20. században a szállóhoz illetve a vízmű gépházához futó közműveket több alkalommal is cserélték, újították. E munkák során mindig kerültek elő régészeti leletek.
1933-ban az Anna szállóhoz északról vezető út alatt, a szálló melletti patak északi oldalánál került elő egy habarcsba rakott kövekből álló falszakasz.
1940. április 10.-én Megay Géza végzett leletmentést az Anna-szállónál. Az ekkor készített helyszínrajzán látható, hogy a szálló északi falától 10 méterre húzott, K-Ny-i irányban futó árokban három csontváz is előkerült. A csontok anatómia rendben feküdtek, a vázak hozzávetőleg Ny-K-i tájolásúak voltak (HOM RégAd. 1969/765, 126. doboz).
1957-ben a Herman Ottó Múzeum részéről Megay Géza végzett helyszíni szemlét Tapolcán. Ekkor a vízmű régi gépházához vezető főmyomócső árkában emberi csontokat és sírokat talált. A vázak fekvése K-Ny-i irányú volt, és „fejjel nyugatra” feküdtek. Két árokból teljesen zavart földből összegyűjtött kerámiatöredékeket, melyek nagy része középkori volt. A híd melletti területen szórványosan emberi csonttöredékek, S-végű bronz hajkarika, valamint egy kígyófejes bronzdísz került elő (HOM RégAd.1968/584, 121. doboz).
A Herman Ottó Múzeum 1958. évi régészeti kutatásairól Kalicz Nándor készített összefoglalót. Ekkor leírta, hogy Tapolcán vízvezetékcső fektetése során csontvázak kerültek elő és falakat vágtak át. A csontvázaknak a korai Árpád-korra jellemző S-végű halántékkarika volt a mellékletük. A falmaradványok véleménye szerint az egykori tapolcai apátsággal voltak kapcsolatban (HOMÉ 1958, 131.)
1967-ben az Anna szálló előtt csatornázási munkák közben csontvázakat találtak. A csatorna metszetében, 1,5-2 méter mélyen vastag kőfal maradványai is látszottak. A falból egy 15. századi cserép került ki. Kemenczei Tibor a kutatásról írt, a múzeumi évkönyvben megjelent jelentésében valószínűsíti, hogy e helyen állhatott az egykori tapolcai apátság valamelyik épülete, temetője (HOMÉ VIII. 1969, 509)
1969-ben szintén a vízmű gépházánál kerültek elő régészeti leletek. Ekkor Kemenczei Tibor végzett helyszíni szemlét. A vízmű régi és új gépháza között 2-3 m mélységben XVIII.sz-i cserepeket és állatcsontokat találtak, valamint egy 1700-as évekből származó rézpénzt is, mely azonban nem került a múzeum birtokába. A leletek Kemenczey Tibor véleménye szerint egy egykori egy szemétgödörből származhatnak (HOM RégAd. 1969/800, 126. doboz).
2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatósága végzett helyszíni szemlét Tapolcán. A virágágyásokban Árpád- és középkori kerámiatöredékeket találtak. Ekkor megállapították, hogy a Barlangfürdő előtti téren középkori település nyomok találhatók (HOM Rég.Ad. 2001/3168, 201. doboz).
A Herman Ottó Múzeum 2004 telén, 2 héten át végzett próbafeltárást Tapolcán a 46292/10 hrsz-ú területen, a fürdő tervezett bővítéséhez kapcsolódóan. Ekkor sikerült egyértelműen meghatározni, hogy a tapolcai bencés apátság a Barlangfürdő előtti téren, éppen az egykori Anna szálló helyén található. 2004-ban a mai felszínhez mérten 160-180 cm mélységen megtaláltuk az apátsági templom szentélyébe vezető lépcsőjének maradványait, valamint a templomhoz délről kapcsolódó kolostorépület keleti szárnyát.
2006-ban a Barlangfürdő át kívánta helyezni a kerítését, ami az apátsághoz délről kapcsolódó kolostorépület nyugati szárnyára került volna. Szükséges volt, hogy az apátság nyugati határait tisztázzuk. Ekkor 3,5 hónapon át végzett feltárásokat a Múzeum. Tisztáztuk a kolostorépület nyugati szárnyának szerkezetét, valamint építési periodizációját. A kolostorépület területén két jelentős építési fázist lehetett meghatározni: Egy Árpád-korit, majd e korai periódus teljes visszabontását követően, egy a korábbihoz képest megváltozott alaprajzú középkori épület jelölte építési fázist.
Az Árpád-kori épületből a nyugati kolostorszárny teljes hosszában egy folyosót találtunk meg. A folyosó padlója alatt egy a 13. század közepéről, második feléből származó építési áldozat volt. E folyosó járószintje a mai felszín alatt -180 cm-rel található. A folyosó déli szakasza befut a fürdőhöz tartozó gyermekmedencék alá, keleti falára épült rá a későközépkori nyugati kolostorszárny nyugati fala. A kolostorépület késő középkori periódusából, annak DNy-i sarkában a kerengőfolyosó egy szakaszát és az ebből nyíló három helyiséget tártuk fel. A déli kolostorszárny nyugati végében egy a folyosóról fűthető, téglából rakott, kör alaprajzú kemence került elő, tapasztásában 16. századi kerámiatöredékekkel.
A kemencét egy 30 cm vastag, sárga agyagfeltöltésre építették. Ez alatt volt a helyiség a középkori padlója, amit téglával burkoltak. A téglapadlót eredeti állapotában meg kívántuk őrizni, ezért az alatta lévő, Árpád-kori építési fázisok még ismeretlenek. A kerengőfolyosó nyugati szakaszának déli végéből nyílóan, az előbbi helyiség szomszédjaként, a kolostorépület DNy-i sarkában egy olyan szoba volt melynek DK-i sarkában eredetileg szintén egy több rétegű cseréptapasztással épített sütőfelületű kemence (vagy kályha?) állt. E szobából közvetlen kijárat nyílt a kolostortól délre eső területre is.
E helyiség északi falán szintén volt egy ajtó, ami már a nyugati kolostorszárnyba vezetett. Itt –a magas talajvíz miatt-csak a 16. századi padlóig bontottuk ki a betöltést. E padlón kályhaszem töredékek, szenült fa szerkezet (ajtó?) maradványai voltak. Egy szenült gerenda és égett tapasztás törmelék kupac alatt előkerült itt egy 1531-es záródású, 300 darabból álló ezüstpénzlelet is. Ez a 16. századi pusztulás réteg az apátság minden egységében jól megfigyelhető, összekapcsolható az apátság 1532-es, Bebek testvérek általi kirablásával és felgyújtásával.
A nyugati kolostorszárny 2006-os kutatását követően 2012 tavaszán nyílt arra lehetőség, hogy Miskolc Város támogatásával a Herman Ottó Múzeum egy nyolc hónapon át tartó ásatás során teljes egészében feltárja az apátság templomát.
A bencés apátság földalatti maradványai a barlangfürdő előtti parkban találhatók
fotó: Szinok Gábor
APATSAG.HU
Ekkor a hévizeket már fürdőként használják, s a fürdőtől északra a víz fölé cölöpökre egy fogadót állítottak, ettől keletre egy hidacskán túl áll egy kis kunyhó, melyben négy ökörhajcsár lakik, s e mellett délre van az a kis kőpince, amelyet az egykori Szent Péter és Pál tiszteletére emelt apátsági templom tornyának átalakításával építettek az uradalom kocsmáltatásra szánt italainak a tárolására. A templom többi részét a 18. században teljesen elbontották.
1923-ban a fürdő előtti területen épült fel az Anna-szálló. Ha Tapolca 20. század eleji térképeit vizsgáljuk, látható, hogy a fürdőtől északra hideg vizű források fakadnak, melyek vize keleti irányba folyik tovább. A fürdő előtt és attól délre meleg vizű források vannak. Az ő vizük egy kis tavacskát alkot, majd a tóból kifolyó víz egyesül a hideg vizű patakkal. A hideg- és meleg források vizei körbevesznek egy kisebb szigetet. Ez a sziget volt a környéken az egyetlen olyan pont, ami alkalmas megtelepedésre. Ide épült az Anna-szálló is.
A 20. században a szállóhoz illetve a vízmű gépházához futó közműveket több alkalommal is cserélték, újították. E munkák során mindig kerültek elő régészeti leletek.
1933-ban az Anna szállóhoz északról vezető út alatt, a szálló melletti patak északi oldalánál került elő egy habarcsba rakott kövekből álló falszakasz.
1940. április 10.-én Megay Géza végzett leletmentést az Anna-szállónál. Az ekkor készített helyszínrajzán látható, hogy a szálló északi falától 10 méterre húzott, K-Ny-i irányban futó árokban három csontváz is előkerült. A csontok anatómia rendben feküdtek, a vázak hozzávetőleg Ny-K-i tájolásúak voltak (HOM RégAd. 1969/765, 126. doboz).
1957-ben a Herman Ottó Múzeum részéről Megay Géza végzett helyszíni szemlét Tapolcán. Ekkor a vízmű régi gépházához vezető főmyomócső árkában emberi csontokat és sírokat talált. A vázak fekvése K-Ny-i irányú volt, és „fejjel nyugatra” feküdtek. Két árokból teljesen zavart földből összegyűjtött kerámiatöredékeket, melyek nagy része középkori volt. A híd melletti területen szórványosan emberi csonttöredékek, S-végű bronz hajkarika, valamint egy kígyófejes bronzdísz került elő (HOM RégAd.1968/584, 121. doboz).
A Herman Ottó Múzeum 1958. évi régészeti kutatásairól Kalicz Nándor készített összefoglalót. Ekkor leírta, hogy Tapolcán vízvezetékcső fektetése során csontvázak kerültek elő és falakat vágtak át. A csontvázaknak a korai Árpád-korra jellemző S-végű halántékkarika volt a mellékletük. A falmaradványok véleménye szerint az egykori tapolcai apátsággal voltak kapcsolatban (HOMÉ 1958, 131.)
1967-ben az Anna szálló előtt csatornázási munkák közben csontvázakat találtak. A csatorna metszetében, 1,5-2 méter mélyen vastag kőfal maradványai is látszottak. A falból egy 15. századi cserép került ki. Kemenczei Tibor a kutatásról írt, a múzeumi évkönyvben megjelent jelentésében valószínűsíti, hogy e helyen állhatott az egykori tapolcai apátság valamelyik épülete, temetője (HOMÉ VIII. 1969, 509)
1969-ben szintén a vízmű gépházánál kerültek elő régészeti leletek. Ekkor Kemenczei Tibor végzett helyszíni szemlét. A vízmű régi és új gépháza között 2-3 m mélységben XVIII.sz-i cserepeket és állatcsontokat találtak, valamint egy 1700-as évekből származó rézpénzt is, mely azonban nem került a múzeum birtokába. A leletek Kemenczey Tibor véleménye szerint egy egykori egy szemétgödörből származhatnak (HOM RégAd. 1969/800, 126. doboz).
A Herman Ottó Múzeum 2004 telén, 2 héten át végzett próbafeltárást Tapolcán a 46292/10 hrsz-ú területen, a fürdő tervezett bővítéséhez kapcsolódóan. Ekkor sikerült egyértelműen meghatározni, hogy a tapolcai bencés apátság a Barlangfürdő előtti téren, éppen az egykori Anna szálló helyén található. 2004-ban a mai felszínhez mérten 160-180 cm mélységen megtaláltuk az apátsági templom szentélyébe vezető lépcsőjének maradványait, valamint a templomhoz délről kapcsolódó kolostorépület keleti szárnyát.
2006-ban a Barlangfürdő át kívánta helyezni a kerítését, ami az apátsághoz délről kapcsolódó kolostorépület nyugati szárnyára került volna. Szükséges volt, hogy az apátság nyugati határait tisztázzuk. Ekkor 3,5 hónapon át végzett feltárásokat a Múzeum. Tisztáztuk a kolostorépület nyugati szárnyának szerkezetét, valamint építési periodizációját. A kolostorépület területén két jelentős építési fázist lehetett meghatározni: Egy Árpád-korit, majd e korai periódus teljes visszabontását követően, egy a korábbihoz képest megváltozott alaprajzú középkori épület jelölte építési fázist.
Az Árpád-kori épületből a nyugati kolostorszárny teljes hosszában egy folyosót találtunk meg. A folyosó padlója alatt egy a 13. század közepéről, második feléből származó építési áldozat volt. E folyosó járószintje a mai felszín alatt -180 cm-rel található. A folyosó déli szakasza befut a fürdőhöz tartozó gyermekmedencék alá, keleti falára épült rá a későközépkori nyugati kolostorszárny nyugati fala. A kolostorépület késő középkori periódusából, annak DNy-i sarkában a kerengőfolyosó egy szakaszát és az ebből nyíló három helyiséget tártuk fel. A déli kolostorszárny nyugati végében egy a folyosóról fűthető, téglából rakott, kör alaprajzú kemence került elő, tapasztásában 16. századi kerámiatöredékekkel.
E helyiség északi falán szintén volt egy ajtó, ami már a nyugati kolostorszárnyba vezetett. Itt –a magas talajvíz miatt-csak a 16. századi padlóig bontottuk ki a betöltést. E padlón kályhaszem töredékek, szenült fa szerkezet (ajtó?) maradványai voltak. Egy szenült gerenda és égett tapasztás törmelék kupac alatt előkerült itt egy 1531-es záródású, 300 darabból álló ezüstpénzlelet is. Ez a 16. századi pusztulás réteg az apátság minden egységében jól megfigyelhető, összekapcsolható az apátság 1532-es, Bebek testvérek általi kirablásával és felgyújtásával.
A nyugati kolostorszárny 2006-os kutatását követően 2012 tavaszán nyílt arra lehetőség, hogy Miskolc Város támogatásával a Herman Ottó Múzeum egy nyolc hónapon át tartó ásatás során teljes egészében feltárja az apátság templomát.
A bencés apátság földalatti maradványai a barlangfürdő előtti parkban találhatók
fotó: Szinok Gábor
APATSAG.HU
Megjegyzés küldése