0

Az Eger környéki települések közül Egerszalók, Szarvaskő és Verpelét örülhet. Akik az első körből kimaradtak, azok a második szakaszban bíznak.

Az uniós pályázatok ügyében külön kategóriát képez a megyeszékhely, ahová a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint a Modern Városok Program révén milliárdos összegek érkeznek.

Az Egert körülvevő tucatnyi helység önkormányzata viszont részben örömmel konstatálhatta a számára pozitív döntést, mások a második körben, a július 31-éig beadható pályázattal elnyerhető forrásokban bíznak. Szűkszavúbbak azon falvaknak a vezetői, akiknek nem volt és nem lesz a döntéshozók asztalán TOP-os pályázata. Utóbbiak „a hangrögzítés kikapcsolását követően” érzékeltették munkatársunkkal: azért nem kísérleteznek, mert nem kaptak biztatást elképzeléseik sikerére.

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a grémium legutóbbi, az Irányító Hatóság javaslatát igenlő döntését követően azt mondta: a cél, hogy a megye rendelkezésére álló forrás száz százalékát ki tudják helyezni, illetve csökkentsék a fejlettség tekintetében tapasztalható területi egyenlőtlenségeket. Ennek az elvnek a jegyében juthatott nagyobb összeghez például – összesen 1,8 milliárd forint támogatáshoz – ipari park fejlesztésére Bélapátfalva, Füzesabony és Erdőtelek.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top