0

A nótánál maradva: fapapucsban járó csuhásokkal ugyan nem találkoztunk, de a nyári nap első sugarára előbújó turistákkal szinte mindenhol. Ennyi ember nem tévedhet, gondoltuk, és tényleg nem. Eger kedves történelmi város, bőven megér egy hosszú hétvégét.

Mottó:
Eger városa papok városa, 
Csuhások járnak fapapucsban. 

A „Város a város alatt”, azaz az érseki pincerendszer az első állomáspontunk. Ez az a kiállítás, ami még nincs is meg, de már látogatható. A feltehetően tanári múlttal rendelkező, jó humorú idegenvezető részletesen elmeséli, hol áll majd Mátyás király, miként fognak játszani a gyerekek Mujkóval, az udvari bolonddal, vagy hogyan mutatják majd be például a hátyit. A hátyi nagyjából a hátizsák vesszőből font magyar őse, és vezetőnktől megtudjuk, ebből is látszik, ki az egri és ki a gyüttment, mert a gyüttment sose használna ilyen kifejezést, hogy hátyi. (Az egri amúgy barátságos fajta, ha már 40-50 éve ott él valaki, többé már nem számít gyüttmentnek, neve akkorra már: becsöppent.)

A papok a mélyben hajdan 13 millió liter bort tároltak, ami mind-mind az egri érsekség tulajdona volt. A tizedet szedték be lehetőség szerint e formában, mert a bor már akkor is biztos befektetés volt, az évek múlásával is nemhogy csökkent volna az értéke, hanem egyre növekedett. A bort tehát nem azért gyűjtötték be, hogy megigyák (azért nyilván megkóstolgatták…), hanem hogy eladják. A bevételekből működtettek például árvaházakat szerte az érsekség területén, ami a lengyel határtól egészen Szatmárig tartott.

A pincerendszert a tufába vájták csákánnyal, ami arra utal, hogy nem két nap alatt készülhetett el. Pincék gyakorlatilag az egész város alatt vannak – amitől Eger kissé az ementáli sajtra emlékeztet –, mert régen minden ház alá vájtak egyet. Nem kellett messze menni, ha az ember megszomjazott, és még a szomszédság se látta, hogyan botorkált haza a háziúr.

A papok pincéit 1947-ben államosították, és le is zárták. A hetvenes évekre életveszélyessé vált, időnként beszakadt az úttest, volt, hogy egy egész teherautó tűnt el benne, így betonnal megerősítették a falakat. A víz azonban ezen át is utat tör magának, és átmossa a meszet, ami miatt helyenként már cseppkőbarlang hatása van az egésznek.

Az egri történelmen végigvezető Város a város alatt kiállítást 2010-re ígérik, a pincerendszer azonban addig is bejárható, óránként, vezetéssel, a felnőtt belépőért 800-at kér a szakállas úr. A bejáratnál hirdetmény: ha tetszett a hely, jelöljék ismerősnek az iwiwen. Megtörtént.

Az egri várat mindenki ismeri, ha máshonnan nem, hát az Egri csillagokból, „élőben” pedig eltéveszteni sem lehet, messziről látszik szerte a városból. Könnyed kaptatóval érünk fel a főkapuhoz. Belépő kétféle van, a kiállításokra is érvényes (teljes áron 1200) és sétálós (600). A húsvéti hétvégéhez képest viszonylagos, hirtelen támadt jó idő okán a sétálósra szavazunk, így nem jutunk be sem a várbörtönbe, sem a kazamatákba, látjuk viszont körbe a várost a falakról, az 1000 év előtti kápolna romjait, Gárdonyi sírját („Csak a teste”), gótikus kerengőt, többféle ágyút és egy időszaki kiállítást a vidéki szecesszióról két apró teremben, macskás nővel és egy Rippl-Rónaival, aki bútorokat is tervezett (május 15-ig lehet megnézni).

Az udvaron tejföllel és sajttal bőségesen ellátott kemencés lepényt vételezünk 500-ért, de van kürtőskalács is, meg mindenféle árusok. A vécéhasználat díjtalan, a gyepen felirat, mellyel arra kérnek, ne használjuk „közlekedésre”.

Dobó tér a neve a vár alatti főtérnek, egyik végén Stróbl Alajos 1907-ben készült szobrával, amely magát Dobó Istvánt ábrázolja, a másikon pedig Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotásával, a Végvári harcosokkal (amely nálunk a törökös szobor munkacímet kapja). A téren van vakok számára készült bronz városmakett, rózsaszínű minorita templom, dekoratív címerrel ellátott városháza és egy rendkívül ronda Skála áruház is, valamint számtalan kávézó és étterem. A Forst-Házat választjuk, ahol 360-ért mérik a chilis kakaót, ami egyszerre édes és csíp, mint az istennyila – de legalább forró. Az egység egészen szimpatikus, bár a pincérnek szemmel láthatóan nehézséget okoz, hogy mindhármunk italrendelését hibátlanul megjegyezze.

Egerben még bőségesen el lehet bámészkodni az időt, ott van még ugye a Bazilika, a Megyeháza Fazola Henrik készített kovácsoltvas kapuja, a Líceum a camera obscurával (amit már megint nem látok, mert az ünnep miatt zárva van), aktuálisan Székely Bertalan kiállítás a Zsinagóga Galériában (a Tavaszi Fesztivál keretében, június 1-ig), és persze a Szépasszonyvölgy, meg a borok…

A jófajta egri bort mondjuk nem rontjuk el vele, más célra azonban használjuk a vizet. Fürdőzésre, naná. Szállásunkon, a három csillagos Hunguest Hotel Flórában is van két kisebb melegvizes medence, szaunával, amelyek használata benne foglaltatik az árban, de át is lehet menni közvetlenül a

Városi Termálfürdőbe, amelynek szabadtéri medencéi is alkalmasak a hűvös időben történő fürdőzésre, lévén szó meleg termálvízről. Egerben kétféle is van belőle, az egyik enyhén radioaktív, a másik pedig erősen kénes. A magunk részéről a radioaktivitásnak nem érezzük különösebb hatását, a kénes víznek annál inkább: nyakunkon feledett ezüstláncaink néhány perc alatt előbb sárgára, majd bizarr módon lilába hajló sötétszürkévé csúfulnak. Ennek oka, hogy az oldott kénhidrogén reakcióba lép az ezüsttel, és ezüst-szulfidot képez az ékszerek felületén. (Megint van jó hír: F. javaslata beválik, és fogkrémmel lejön.) A grátisz az élménymedence, olyan erős sodrófolyosóval, hogy a fal adja a másikat, bizsergető bugyborékolással, és ahogyan az az ilyen helyeken lenni szokott, önfeledten ugrándozó-vihorászó gyerekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel egyaránt…

Forrás: alon.hu , 2008

Megjegyzés küldése

 
Top