0

A szálláshelyfoglalás mind gyakrabban történik online. Az így lekötött vendégéjszakák tekintetében Eger a második negyedévre az ország harmadik legkeresettebb városává küzdötte fel magát Budapest és Siófok után.

A belföldi turizmus 2017 második negyedévében minden előzetes tippelést, várakozást meghaladó eredményt produkált – tudtuk meg Szigetvári Józseftől, a Szallas.hu internetes portál és szolgáltatás ügyvezetőjétől. Tájékoztatása szerint elemzéseik azt mutatják, hogy a 2016-os esztendő hasonló időszakához viszonyítva a növekedés elérte a 15 százalékot.

Az Egri Bikavér Ünnep is évről évre egyre több látogatót vonz a hevesi megyeszékhelyre 

– A bővülés mértéke minket is meglepett. Persze, sok volt a hosszú hétvége, de az immár négynapos húsvét átlagon felül növelte a forgalmat. A II. negyedév legtelítettebb napja viszont a pünkösdi hosszú hétvége szombatjára esett – mondta a Szallas.hu ügyvezetője.

Megtudtuk ezen túl, hogy a főváros vitte a prímet az idei második negyedévben, Siófok a második helyre szorult, míg a balatoni várost Eger, továbbá Balatonfüred, illetve Szeged követte. A 19 megye teljes idegenforgalmát, kicsivel több mint felét mindössze öten – Pest, Heves, Veszprém, Somogy, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén – adták.

Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere szerint Eger népszerűségének egyik titka lehet, hogy nagyon gazdag a város eseménykínálata. Bár ellenvetésként megfogalmazható, hogy tavaly is az volt, de a városvezető úgy véli: arra kitűnően alkalmas a sok program, hogy folyamatossá tegyék az érdeklődést Eger iránt, hiszen az utcazenész versenytől kezdve a Kaláka Fesztiválon át a Feszt!Egerig országos érdeklődést keltő rendezvényeken vagyunk már túl az idén is.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz:  HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top