0
Idén is megérkezett a viharszezon, s a tapasztalatok alapján ebben az évben is jellemző, hogy az egyre intenzívebbé váló viharok, zivatarok, jégverések, villámlások jelentős károkat okoznak a vagyontárgyakban.

A Groupama Biztosító egy friss kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire készítik fel otthonukat erre a viharos időszakra.

A Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített  reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a legtöbben rendkívül tudatosak ezen a téren: a válaszadók 91%-a megteszi a szükséges óvintézkedéseket − például védett helyre viszi a teraszon, erkélyen hagyott tárgyakat, ha vihar várható. Ugyancsak sokan, ötből négyen áramtalanítják a nem használt elektromos készülékeiket, így a tévét, mikrohullámú sütőt, asztali lámpát is kihúzzák a hálózatból, ha hosszabb időre mennek el otthonról.


Nyáron természetesen sokan alszanak nyitott ablaknál, jó időben a megkérdezettek 83%-a nyitja ki éjszakára az ablakot. A házat, lakást úgy érdemes azonban elhagyni, hogy a szellőztetésre nyitva hagyott nyílászáról becsukásáról is gondoskodunk. Szerencsére csupán a válaszadók ötöde mondta azt, hogy előfordul, hogy nyitva hagyja az ablakokat akkor is, ha elmegy otthonról.

Bíztató, hogy az emberek ennyire elővigyázatosak, szükség is van erre, hiszen új jelenség a viharok egyre hevesebb lefolyása. Tavaly nyáron megszaporodtak a szupercellák, és arra is volt példa, hogy egyetlen éjszaka alatt 140 ezer villámcsapás történt csapott a földbe. A viharok intenzitása idén is hasonló: a tegnapi extrém erősségű, néhol 157 km/h-s széllel átvonuló vihar a közlekedésben is fennakadásokkal járt, sőt személyi sérülést is okozott, és az előrejelzések szerint a mai napon is előfordulhatnak akár 90 kilométer/órás széllökésekkel és jégesővel járó heves zivatarok – hívta fel a figyelmet dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Az országra tegnap lecsapott nagy erejű vihar után jelentős kárbejelentési hullámra számít a Groupama Biztosító A második legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársaság becslése szerint akár 2-3000 kárbejelentés is érkezhet a hét eleji extrém időjárás miatt. A heves széllökések, felhőszakadások, villámárvizek által okozott károk területi eloszlásáról még nincsenek pontos információk, de látható, hogy az ország jelentős területén keletkeztek károk. A biztosító kárszakértői azonnal megkezdték a károk felmérését, a legutóbbi események szempontjából egyelőre kiemelten érintett területnek bizonyul a Balaton térsége és Budapest.

A Groupama Biztosítóhoz bejelentett károk gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon kifizetésre kerülnek, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget fizet a társaság. A kisebb értékű, 100 ezer forint alatti károk esetén a Groupama Biztosító alkalmazza a telefonos kárrendezést is, melyek szintén gyorsított ütemben kerülnek kifizetésre.

A Groupama Biztosító a kárbejelentéseket továbbra is folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések online a www.groupamadirekt.hu „Írjon nekünk!” menüponton keresztül, telefonon, a Groupama TeleCenter a 06 1 467 3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők.


Háttérinformációk
Groupama Biztosító Zrt.
A Groupama Biztosító közel 1,3 millió ügyfelével, teljes körű biztosítási kínálatával a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. 140 fiókján és 1300 fős üzletkötői hálózatán kívül online, a GroupamaDirekten, az OTP Bank 360 fiókjában, valamint 450 alkuszpartnerén keresztül teszi elérhetővé szolgáltatásait.

A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte a Groupama Biztosító megbízásából. Az adatfelvételre 2017 áprilisában került sor, a 18-59 éves magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján reprezentatív 1000 fős mintán.

További információ:
Groupama Biztosító Zrt.
Baranyi László
kommunikációs osztályvezető
tel : +36 1 373 7531
e-mail: sajto@groupama.hu
Sajtókapcsolat:
Café PR
Nagy Tamás
ügyfélkapcsolati igazgató
tel.: +36 1 880 3088
e-mail: nagy.tamas@cafepr.hu

Megjegyzés küldése

 
Top