Nézzétek meg, milyen rendezvényeket tartanak a hétvégén Heves megyében!
Péntek
Hatvan A Csík zenekar lép fel este nyolc órától a Jam Gardenben, a Grassalkovich Művelődési Ház udvarán.
Egerszalók Idén első alkalommal rendezik meg a SHOWDOMB fesztivált. A nagyszabású, háromnapos eseményen fellép mások mellett a Bikini, a Republic, Korda György és a Boney M is a Nosztalgia Fürdő előtti parkolóban felállított színpadon.
Szombat
Egerben 16. alkalommal rendezik meg az Egri Várfalmászó Versenyt. A verseny megnyitóját szombaton 8.30-kor tartják, majd 9 órától kezdődnek a selejtezők, vasárnap pedig 10 órától a döntő.
Gyöngyöspata Másodszor rendezik meg a településen a Vulkanikus borok elnevezésű rendezvényt, amely egy hangulatos borgasztronómiai programnak ígérkezik.
Hatvan Az Ismerős Arcok ad koncertet a Jam Gardenben este nyolc órától.
Vereplét Már reggel fél 8-kor, a főzőcsoportok fogadásával elindul az idei Bor és nóta ünnepe. A program egyik leglátványosabb eleme délután fél 3-kor a szüreti felvonulás lesz, 19 órától Szeredy Krisztina, Berkes János, illetve Ifj. Berki László és zenekara ad nótaestet.
Vasárnap
Mátraderecske A háromnapos palóc párnafesztivál utolsó napja ünnepi szentmisével zárul délelőtt 11 órakor. Az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett hétvégi ünnepségen palóc és hajdúsági ételeket kóstolhatnak, hagyományőrző és népművészeti csoportok bemutatóját is megtekinthetik mindazok, akik péntek délutántól vasárnap délelőttig ellátogatnak a településre.
Eger E hét végén rendezik meg a XXI. Egri Népzenei Gála és Aranypáva Nagydíjas versenyt. Délelőtt fél tíztől a Bartakovics Béla Közösségi Házban az Aranypáva Nagydíj versenyét, majd délután három órától a gálahangversenyt tekinthetik meg az érdeklődők.

Szüretindító Bortúra, Fotó: gyogyvizekvolgye.hu

Megjegyzés küldése