0

Ünnepélyes keretek között nyitották meg szombaton a XXII. Végvári Vigasságokat, s a palotaudvar gyorsan megtelt látogatókkal.

A Pavane Történelmi Táncegyüttes zászlóforgatói és dobosai adták meg az alaphangulatot, s vezették fel a megnyitót. Habis László az eseményen elmondta, felemelő érzés látni, hogy nemzeti emlékhelyünkön ilyen színvonalas rendezvényre kerülhet sor már évek óta.

Kiemelte, jelentős várrekonstrukciós munkálatokat sikerült megvalósítani, s köszönetet mondott a kormány segítségéért. Háláját fejezte ki továbbá a megjelent hagyományőrző csapatoknak is, hogy jelenlétükkel megtisztelik az eseményt.


Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója arról szólt, kerek évfordulók is fontossá teszik az idei várfesztivált, húsz éves fennállását ünnepli az Egri Vitézlő Oskola, illetve ötödik éve rendezik meg az ostromjátékokat is.

Fotó: Huszár Márk

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: HEOL.HU

Megjegyzés küldése

 
Top