Gombászni jó, gombászni szép. De gombászni csak úgy lenne szabad, hogy mindenkinek jó legyen!
Itt a gombaszezon, hajnalonta sokan kerekednek fel az erdőkbe, rétekre, hogy a zamatos, friss gombákból szedjenek.
Szebb foglalatosság aligha van – de nem ártana betartani néhány írott és íratlan szabályt! Már csak a saját egészségünk, és a többi gombászó, valamint a természet védelmében is.
Mindenkinek van egy vagy több titkos területe (a legszebb, amikor egyszerre többen vannak abban a hitben, éveken át, hogy azt a tuti biztos lelőhelyet csak ők ismerik…) – ám a gomba leginkább: mindenkié. Ezért úgy kellene gyűjteni, hogy másoknak is maradjon, és a gombatelepben se essen kár.
Öreg gombászó barátom tele van elrettentő történetekkel az etikátlan gombaszedésről. Például a minap a kisapostagi repülőtér környékén keresett gombát, csodás hajnalon, csendben… Amíg meg nem hallott egy kis robogót pöfögni a réten. Biz a robogós a legjobb gombatermő helyeket vette sorra, árkon-bokron át, legázolva, ami csak a kerekek útjába esett, s csak úgy, az ülésből lehajolva tépte ki a földből a szebbnél szebb csiperkéket. Annyit és úgy, hogy láttára majd megszakadt a gombát szerető szív…
Ha minden igaz, akkor ezek a képen rekordméretű, nagyon finom csiperkék. Törődjünk az utánunk jövővel is!
Hiszen azt még a magamfajta, gombát alig kedvelő ember is tudja, hogy a gomba nem egyedi növényként szökken szárba, hanem a földalatti, összefüggő gombatelepből nő ki. Ha a bocskora fölött vágják el, akkor a telep növeszt ott új gombát. Ha viszont durván kitépik a helyéről, akkor ott többet gomba nem lesz!
S akkor még a rét keresztül-kasul tiprásáról a motorral még nem is szóltunk.
Mint ahogyan mindenben, a gombászásban is üdvös a mértékletesség. A frissen szedett gomba frissen jó, szárítva is fogyasztható ugyan, de az már nem az igazi. Zsákszámra szedni tehát ner célszerű.
Sokan járnak a természetbe terepjáróval, egyenesen a rét közepére és szedik zsákszámra, nagy, fekete szemeteszsákokba a gombát. Még mezőőrt is láttak már a tágabb környéken e kevéssé sportszerű módon, tele csomagtartóval távozni…
S persze: az ellenőrzés! Még régi gombásznak sem árt, ha elviszi gombaszakértőhöz a zsákmányt. Kezdőnek még inkább ajánlott!
Levezető történet: két barát gombászott, tuti jó gombákon osztoztak. Egyikük a biztonság kedvéért elvitte a gombát a szakértőhöz. Kiderült: mérgező! Lélekszakadva rohant a barátjához, meg ne egye – mire az fensőbbségesen mosolygott: tudom, tudom, én is elvittem a szakértőhöz. Gondoltam, majd holnap szólok…
Bevallom töredelmesen: én nem szeretem a gombát. De szeretem a gombászást, még a koránkeléssel együtt is, és különösen szeretem a gombászó embereket.
Azokat, akik kis kosárral vagy zsákkal a kezükben, kalaposan, kendősen, régi, jól ismert helyeket sorravéve bandukolnak az erdőn, mezőn, és minden lépésre van egy jó történetük. Emberekről, erdőkről, gombákról.
Az ilyen ember rendszerint ügyel még arra is, hogy hova lép, vigyáz, ne verjen le fészket még véletlenül se, és közöttük aligha lehetne olyanra lelni, aki embertársaira ne ügyelne.
De vannak másmilyen gombászok is. Őket nem szeretem. Mint a gombát.
Forrás: DUOL.HU
Itt a gombaszezon, hajnalonta sokan kerekednek fel az erdőkbe, rétekre, hogy a zamatos, friss gombákból szedjenek.
Szebb foglalatosság aligha van – de nem ártana betartani néhány írott és íratlan szabályt! Már csak a saját egészségünk, és a többi gombászó, valamint a természet védelmében is.
Mindenkinek van egy vagy több titkos területe (a legszebb, amikor egyszerre többen vannak abban a hitben, éveken át, hogy azt a tuti biztos lelőhelyet csak ők ismerik…) – ám a gomba leginkább: mindenkié. Ezért úgy kellene gyűjteni, hogy másoknak is maradjon, és a gombatelepben se essen kár.
Öreg gombászó barátom tele van elrettentő történetekkel az etikátlan gombaszedésről. Például a minap a kisapostagi repülőtér környékén keresett gombát, csodás hajnalon, csendben… Amíg meg nem hallott egy kis robogót pöfögni a réten. Biz a robogós a legjobb gombatermő helyeket vette sorra, árkon-bokron át, legázolva, ami csak a kerekek útjába esett, s csak úgy, az ülésből lehajolva tépte ki a földből a szebbnél szebb csiperkéket. Annyit és úgy, hogy láttára majd megszakadt a gombát szerető szív…
Ha minden igaz, akkor ezek a képen rekordméretű, nagyon finom csiperkék. Törődjünk az utánunk jövővel is!
Hiszen azt még a magamfajta, gombát alig kedvelő ember is tudja, hogy a gomba nem egyedi növényként szökken szárba, hanem a földalatti, összefüggő gombatelepből nő ki. Ha a bocskora fölött vágják el, akkor a telep növeszt ott új gombát. Ha viszont durván kitépik a helyéről, akkor ott többet gomba nem lesz!
S akkor még a rét keresztül-kasul tiprásáról a motorral még nem is szóltunk.
Mint ahogyan mindenben, a gombászásban is üdvös a mértékletesség. A frissen szedett gomba frissen jó, szárítva is fogyasztható ugyan, de az már nem az igazi. Zsákszámra szedni tehát ner célszerű.
Sokan járnak a természetbe terepjáróval, egyenesen a rét közepére és szedik zsákszámra, nagy, fekete szemeteszsákokba a gombát. Még mezőőrt is láttak már a tágabb környéken e kevéssé sportszerű módon, tele csomagtartóval távozni…
S persze: az ellenőrzés! Még régi gombásznak sem árt, ha elviszi gombaszakértőhöz a zsákmányt. Kezdőnek még inkább ajánlott!
illusztráció, fotó: hazipatika.hu
Bevallom töredelmesen: én nem szeretem a gombát. De szeretem a gombászást, még a koránkeléssel együtt is, és különösen szeretem a gombászó embereket.
Azokat, akik kis kosárral vagy zsákkal a kezükben, kalaposan, kendősen, régi, jól ismert helyeket sorravéve bandukolnak az erdőn, mezőn, és minden lépésre van egy jó történetük. Emberekről, erdőkről, gombákról.
Az ilyen ember rendszerint ügyel még arra is, hogy hova lép, vigyáz, ne verjen le fészket még véletlenül se, és közöttük aligha lehetne olyanra lelni, aki embertársaira ne ügyelne.
De vannak másmilyen gombászok is. Őket nem szeretem. Mint a gombát.
Forrás: DUOL.HU