Sirokban a múlt század elején kőfaragó családok vájták a hegyoldalba a barlanglakásokat, ahol évekig éltek. Később roma családok költöztek azokba. Az elhanyagolt, elhagyott területet most rendbe hozzák, egy tanösvény része lesz.
Ráérő időmben szívesen böngészem lapunk elődjét, a Népújságot, abban is a pétervásárai térségről szóló írásokat. Közel harminc éve annak, hogy Sirokban járva egész oldalas riportban számoltunk be a barlanglakásokban élő családok életéről.
A rendszerváltás előtt egy évvel zömmel cigány családok húzták itt meg magukat. A Felvégen húzódó, riolittufába vájt otthonokban többnyire egy légtérben, többgyermekes családok élték szegényes hétköznapjaikat, alkalmi munkákból tengődve, nélkülözve minden komfortot. 1989 januárjában a tél közepén kerestük fel őket fotóriporter kollégámmal.
Emlékeimben él Kalló Annus néni, aki nyugdíjazásáig a Mátravidéki Fémműveknél takarítónőként dolgozott és hét gyereket nevelt fel. A férje halála után, 1965-ben tízezer forintért vette meg a vájt barlangrészt, amire nagyon büszke volt, mivel hűtőszekrény, tévé is akadt a házban. Ottjártunkkor hosszan dicsérte a lakás adottságait, nevezetesen, hogy szárazak a falak, nem penészednek meg benne a bútorok.
Az aprócska, tisztán tartott területen egymást érték az ágyak. A döngölt földes padlót naponta felsöpörték, locsolták, az egyszerű ebéd rendszerint a sparhelten főtt. De itt élt akkoriban a Szajkó és a Suba család is.
Ma már csak az emlékezet és a különleges épületmaradványok őrzik az akkori nyomort, mivel az évek teltével megoldás született. Egy kormányzati telepfelszámolási program részeként az önkormányzat segített az itt rekedt embereknek komfortosabb házakba költözni.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Ráérő időmben szívesen böngészem lapunk elődjét, a Népújságot, abban is a pétervásárai térségről szóló írásokat. Közel harminc éve annak, hogy Sirokban járva egész oldalas riportban számoltunk be a barlanglakásokban élő családok életéről.
A rendszerváltás előtt egy évvel zömmel cigány családok húzták itt meg magukat. A Felvégen húzódó, riolittufába vájt otthonokban többnyire egy légtérben, többgyermekes családok élték szegényes hétköznapjaikat, alkalmi munkákból tengődve, nélkülözve minden komfortot. 1989 januárjában a tél közepén kerestük fel őket fotóriporter kollégámmal.
A XIX. század második felében épült, riolittufába vájva. Egysejtű lakás, tartozékai ugyancsak sziklába vágva, mellette, külön bejárattal kamra, istálló, pince, sertésól. Szűk udvarán kicsi fennálló ház. Kívülről fűthető, hasáb alakú kemence. 1920-ig belülfűtős, kürtőskemence. A lakáson az ajtó mellett két ablak. Fotó: sirok.plebania.hu
Az aprócska, tisztán tartott területen egymást érték az ágyak. A döngölt földes padlót naponta felsöpörték, locsolták, az egyszerű ebéd rendszerint a sparhelten főtt. De itt élt akkoriban a Szajkó és a Suba család is.
Ma már csak az emlékezet és a különleges épületmaradványok őrzik az akkori nyomort, mivel az évek teltével megoldás született. Egy kormányzati telepfelszámolási program részeként az önkormányzat segített az itt rekedt embereknek komfortosabb házakba költözni.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Megjegyzés küldése