0
Jó lenne azt állítani, végre megfejtettük önöknek, milyenek a mai kamaszok. És hogy senki ne aggódjon, Grecsó Zoltán új rendezését látva nem lesz több gondja, ha kamasz. Se kérdése, ha szülő.

De csak azt tudjuk biztosra mondani, hogy a mai tinédzserek nem olyanok, mint amilyenek a „tavalyiak” voltak, és még csak arra sem hasonlítanak, mint amilyen sihederek a szüleik voltak. És ez persze azt is jelenti, hogy nagyon is olyanok: ugyanazokat a köröket futják, hasonlóan gigászi csatákat vívnak, ahol az életük a tét. 

A nagy sikerű Képzelt beteg után,- amely előadás a Fülöp Viktor-ösztöndíjas táncos-koreográfus Grecsó Zoltán legtöbbet játszott darabja, s egyben a GG Tánc Eger számára készített legutóbbi munkája- ismét a fiatalokhoz (is) szól. De mindenképpen róluk.

2017. november 9. csütörtök, 19:00–20:00
Gárdonyi Géza Színház

Az előadás, ahogy tőle megszokhattuk, a tánc és a színház humoros, izgalmas kavalkádja, keveréke. 

A Kamaszok, miközben megnevettet, felkavar, tükröt tart elénk, rólunk szól, arról a sejtelemről, hogy az akkori, felnőttként talán banálisnak gondolt döntéseink, kamaszkorunk drámái tényleg egy életre szóltak. És bármit is teszünk, csak úgy tudunk szeretni, ahogy megtanultunk, és ugyanabból az anyagból vagyunk, amivé akkor gyúrt minket az élet.

Fotó: szinhaz.hu

Alkotó előadók: Tóth Karolina, Nagy Csaba, Törteli Nadin, Kelemen Dorottya, Emődi Attila, Varga Kristóf, Szeles Viktória, Joni Österlund

ALKOTÓK:
Zeneszerző: Gryllus Ábris
Dramaturg: Csizmadia Izabella
Jelmez: Zelenka Nóra
Közreműködők: Dózsa Erzsébet, Zsalakovics Anikó
Asszisztens: Pintér Lotti
Tagozatvezető: Topolánszky Tamás
Művészeti titkár: Várhelyi Orsolya
Koreográfus: Grecsó Zoltán

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Megjegyzés küldése

 
Top