0
Közeledik a húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe. Mozgó egyházi ünnep ez, a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtöltéhez legközelebbi vasárnap tartjuk - immár a 325-ös Niceai zsinat óta. 

A böjti időszak lassan véget ér, s máris készülhetünk a hagyományos húsvéti ünnepkörre, amely ugyanolyan szép hagyományokkal és történelmi múlttal bír, s nemkülönben gasztronómiailag is különlegesnek számít.

A zsidó Pészah (Pászka) és a régi germán tavaszváró, a természet újjászületését hirdető ünnepségek, egyaránt nevezhetők a mi húsvétunk elődjének. Nemzetközileg is általános, a keresztény kultúrkörben elfogadott gasztronómiai szokásaink jól ismertek: bárányhús, nyúl, tojások, sonka és kalács fogyasztása…stb.

A tojás szinte minden régi civilizációban a természet megújulásának, a termékenységnek a jelképe, könnyen és gyorsan kapcsolódott a keresztény húsvéti jelképekhez. A tojásfestés egyébként ókori eredetű, de húsvéti tojásként először a 17. században említik német földön.

A sonka és a csülök is könnyen magyarázható, hiszen a füstöléssel tartósított, télen elrakott étel, ami a bőség és a jólét egyik jelképe volt Európa szerte - a kalácshoz hasonlatosan - ilyentájt kerülhetett először az ünnepi asztalokra, megtörve a böjti szigort. Érdekes a sonka és a torma és gyakran az újhagyma, hagyma kaláccsal történő együtt fogyasztása. Ennek nagyon régi múltja van a magyar konyhában is.

Régen szívesen adtak a sonka és a kalács mellé retket, köménymaggal fűszerezve, a németek lakta vidékeken hagymás, tejfölös burgonyasalátát, illetve gyakori volt a gyümölcsök hozzákínálása is.

Ez mára teljesen kiveszett nálunk, de nem is kell messze mennünk, hogy meglássuk, olasz barátaink a híres Pármai sonkát előszeretettel fogyasztják sárgadinnyével, illetve találkozhatunk aszalt gyümölcsök, pl. datolya párosításával is. Érdekes, hogy a lengyelek hideg hagymás babsalátával fogyasztják a húsvéti sonkát. A vasárnapi ebéd már a bőség jegyében készül egész kontinensünkön. A nyúl és a bárány az egyértelmű favoritok.
illusztráció - fotó: izlelo.hu

A nyúl és a nyúlhús, mint alapvető jelképek, nem is olyan régiek, mint gondolnánk. Állítólag a tojást tojó nyúl históriája amerikai telepesek ötletéből fakad, a húsvéti nyúl pedig protestáns németek leleménye volt a 16. század vége felé, állítólag azért, hogy ne kelljen a nagyhéten annyit éhezni. Mindenesetre egy érdekes legenda is közszájon forog, miszerint az egész egy egyszerű fordítási vagy értelmezési hiba: eredetileg a tojást a Császármadár hozta, amit Haselhuhn-nak neveztek, s ennek a rossz adaptálása lenne a Hase - Nyúl kifejezés berögzülése.

Persze ez nem túl hiteles történet, már csak azért sem, mert a középkori Bizáncban a nyúl már nagyon korán Krisztus szimbólumává vált. S hogy a nyulat milyen formában fogyasztjuk, a leggyakoribb a paprikás és az egyéb ragus elkészítési mód, de divatosak a nyúlmájból készült könnyű pástétomok is.

# # #

A bárányhús viszont korábban szinte minden ünnepi asztalon ott volt.

Zsenge rozmaringos báránysült, nyárson sült pecsenye, tárkonyos, citromos vagy egyéb ragus verzióban egyaránt. Ez a szép gasztronómiai hagyomány leginkább zsidó eredetű, ahol a Pészah keretein belül, emlékezve a 10. egyiptomi csapásra és a zsidók egyiptomi kivonulására hagyományosan fogyasztották. Remélhetőleg a bárány fogyasztása lassan visszatér a magyar köztudatba, álljon egy régi recept Bornemissza Anna 1680-as szakácskönyvéből, némi ínycsiklandozás reményében:

Bárányhús citrommal-

”Főzd meg tehénhús-lévben s ecetben. Pergelj lisztet belé, metélj citromot reá. Csináld meg borssal, gyömbérrel, sáfránnyal. Ha pedig lisztet nem akarsz belé rántani, boros cipóval hadd forrjon fel: jobb ízű lészen, mert a liszt minden étekben jó. „

forrás: bor-neked.hu

Megjegyzés küldése

 
Top