0
Az egri vár hazánk kiemelkedő jelentőségű történeti emléke és emlékhelye. Ez a napjainkban neki tulajdonított jelentőség azonban nem jellemezte mindig a vár újkori történetét.

A háborúk, a többszörös átépítések – de különösen előbb a külső vár császári rendeletre történt 1702-es lerombolása, majd az egyházi tulajdonba visszakerült erőd tudatos lebontása a XVIII–XIX. század fordulóján – óriási károkat okoztak az egri vár középkori és kora újkori emlékeiben.

A Gótikus palota keleti végének ásatása, 1935

A rombolás oly mértékű volt, hogy a vár területe a XIX. század közepén már csak egy helyenként falakkal övezett, az elbontott épületek maradványait is elrejtő füves dombként emelkedett a város fölé, belsejében az egyetlen megmaradt épülettel, a jócskán – börtönné és magtárrá – átalakított középkori püspöki palotával. Noha a vár XX. századi feltárásai kissé hektikusan alakultak, mégis sok meglepetéssel szolgáltak. A 2013-ban újraindult feltárások hasonló élményekkel kecsegtetnek.

A szemléletváltás – akárcsak nem sokkal korábban a vár jelentős részének elbontása – megintcsak az egyházhoz köthető, azon belül is egyértelműen Pyrker János László egri érsek nevéhez. Nemcsak a vár rombolásának megállítása köszönhető neki, hanem az egri vár kultuszának megteremtése, és ezáltal megmaradt emlékeinek megmentése is.

Az ő idején készült el a Setét-kapuban Dobó István emlékhelye, az egykori várnagy síremléke felhasználásával, illetve ugyancsak ez időben állították fel a püspökséget megalapító Szent István király szobrát is a XV. század végi szentélybővítmény egyik megmaradt pillérkötegének tetején.


Az első ásónyomok

Az első régészeti jellegű kutatás 1862-ben indult meg, ennek vezetésével Bartakovics Béla érsek és az egri káptalan Benkó Károly építészt és Szmrecsányi Miklóst bízta meg. Ők egy másik középkor végi pillérköteget szabadítottak ki, és megtalálták a székesegyház egyik mellékhajójának sekrestyéjét. 1862 nyarán Henlszmann Imre, Gerster Károly és Benkó Károly újabb ásatást vezettek a székesegyházban, az említett sekrestyénél.

A feltárás alapján megállapították a templom hármas hajójának fekvését, illetve szélességét és megszerkesztették alaprajzát. A feltárások azonban hamarosan befejeződtek, a feltárt maradványokat pedig visszatemették.

1870-ben Bartakovics érsek a várat a kincstárnak adta honvédségi laktanya céljára, így a korábbi ásatások megszakadtak. Ennek ellenére a vár iránti érdeklődés nem hagyott alább. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Balogh János honvéd főhadnagy 1877-ben saját kezdeményezésből kutatni kezdte a vár területét, külön hangsúllyal az addig alig ismert föld alatti járatokra és terekre – bár a tevékenysége egyáltalán nem voltak régészeti jellegűnek nevezhető. Az eredményeit összefoglaló könyv 1881-ben jelent meg Egerben,

Egervár története címmel. Művének egyik legérdekesebb része a földalatti járatok és terek, „tévelyek” felkutatása volt, melyeket részben a szerinte gepidák által épített egri ősvárhoz, részben a végvári időszak erődépítkezéseihez kötött. Kutatásai alapján egy nagyszabású föld alatti járatrendszer képe bontakozik ki, amely nemcsak a vár területére terjed ki, hanem – főleg a vár nyugati és déli oldalánál – jelentős mértékben a város alá is behúzódik.

Giber Mihály

forrás: mult-kor.hu/2014

Megjegyzés küldése

 
Top