0
A vidék feltérképezését Sartory József mérnök a 18. század végén és a 19. század első évtizedeiben végezte, és az általa készített felmérés alapján hét malmot sorolt fel az Eger-patak mentén.


Apor Elemér: Tizenkilenc malmot hajtott valamikor az Eger-patak vize

Ez az írás akkor kezdődött, amikor valaki megkérdezte:

- Ki volt az a Kalló?

- Miféle Kalló?

- Hát, akiről a Kallómalmot elnevezték. Akié a malom volt. Még az utca is van róla elnevezve a Csebokszári-lakótelepen.

Az igazság az, hogy a Kalló senkinek sem volt neve. A kallás egy mozzanat a posztókészítés láncolatában, s a malomhoz hasonló épületben történt. Nagy vízikerék hajtotta a hengereket, kalapácsokat, de búzát sohasem őröltek benne. Nem vitt oda egyetlen menyecske egyetlen véka búzát sem “pitléltetni”. Csakhát elmúlt ez is, mint annyi minden, ami apáink, nagyapáink keze nyomát viselte. Életükkel elmúlt, ami életükhöz tartozott. A régi mesterségek szavai halványultak el leginkább. A kallómalmot még őrzi utcanév, le a kalappal azok előtt, akik maradandóvá mentették az egyszer volt, hol nem volt malom emlékét. De ki tudja már néhány kedves öregasszony-anyámon kívül, mi volt az a pitle. A szita, a sok szita, amit a malom szerkezete rázott, hogy minél finomabb legyen a liszt, ami kikerült a malomkövek morzsolásából.

De hát, hogy is állunk a kallómalommal, meg a posztóval?

A posztó nevezetre ma már nem fülel senki. Ma szövetek vannak, vagy könnyű kelmék, szélükbe arany- vagy ezüstbetűkkel beszőve a gyár, az ország neve, ahol a szövetet szőtték, tiszta gyapjúból, vagy műanyaggal kevert szálakból. A közhasználatú, a régi ünnepi férfiruhákhoz szükséges posztó a színlaposztó keserves rímeiben vérzett el. Kicsiny, öreg emberkék hordták szét valamikor még a két világháború közt is a színlapokat az üzletekbe. A színházi idény utolsó színlapjához a kicsiny, öreg emberkék kis cédulát mellékeltek, amit valamelyik nyomda ingyen nyomott ki. A cédulán versezet, amely talán évszázadok óta ugyanazzal a rímmel kezdődött: Nincsen már pénz, nincsen posztó, búcsúzik a színlaposztó. Aki ezek után nem rótta le az illő borravalót, az nem értett a tiszta költészethez, amelybe szegény emberi bánatok vannak beletemetkezve. Különben ma is akad posztó, fekete a ravatalon, zöld a biliárdasztalon, veres posztó az ellenfelek ingerlésére, a szólás-mondás szerint.

Jó lesz, ha tisztázzuk az alapfogalmakat, és bepillantunk a posztókészítés műhelyébe.

Mi a posztó? A szakkönyv azt mondja: sima szövedék, mely sajátos gyapjas, vagy inkább nemezszerű fölszínét kallás, ványolás által nyeri. Először megszövik a szövetet. Amikor lekerül a szövőszékről, nyers szövet a neve, németül loden, magyarul condra. Ekkor következik a kallómalom munkája. A szövetet végtelenítik, azaz két henger között összevarrják, s úgy járatják a hengereket, hogy a szövet beleérjen az úgynevezett kallófészekbe, amiben poshadt vizelet és oldott szappan van. A szerkezet régebbi formája a kalapács, tengelyen levő kalapácsok verik az anyagot. Valamikor posztóverőknek is nevezték a posztókészítőket. Újabb változat szerint hengerekkel tömítik az anyagot, míg “nemezesül”, vagyis a gyapjúszálak eltakarják a szövet fonalait, az anyag szinte fénylően simává válik. Mindehhez bizonyos fokú meleg is szükséges. A művelet folyamán az anyag, hosszában mintegy 22-35, széltében 35-50 százalékot veszít méreteiből, köznyelven összemegy. Hová lettek az eltűnt méterek? Elkallódtak. Ezért van az, hogy amikor keresünk valamit, amit soha nem találunk meg, ami elveszett, azt mondjuk? Elkallódott.

Hanem azért ne rójuk meg azt, aki a kallót névnek sejtette. Sok malomnak volt neve, amiről emlegették. A 18. század végén Sartory József mérnök az 1878-es felmérés szerint térképet készített Egerről. Ezen hét malmot jelöl meg az Eger-patak mentén. Ezek püspöki, vagy káptalani malmok voltak, aszerint, hogy a patak jobb vagy bal oldalán épültek. A püspöki birtokok a patak jobb oldalán, a káptalaniak a patak bal oldalán helyezkedtek el. Ekkor még nem volt személynevük a malmoknak. Később magánosok megvették vagy bérelték ezeket a malmokat, s építettek is. Az Eger-patak szarvaskői ágánál volt a Füzér-malom. A tulajdonos (és nagyon sokan a szavaskőiek közül) szerényebb pénzű nyaralókat is fogadott. A Felsőtárkány felől folyó ágon volt, Felnémet határában a rizskásamalom. Nevének eredete ismeretlen, aligha termeltek rizst ezen a környéken. Ezen alul következett a Polónyi-malom. Ez már komoly teljesítményű őrlőmalom volt, később Englermalomnak, majd a tulajdonos névváltoztatása után Egervári-malomnak hívták. Lejjebb volt a kallómalom, ezt követte a Práff-malom, a vidék legtekintélyesebb malma, a század húszas éveiben még vízi hajtású. Még lejjebb a püspöki malom, amelyet dr. Samassa József bíboros érsek a tűzoltóknak ajándékozott.

A strand területén volt egy kis darálómalom, a sertéshizlalda, a volt vágóhíd tájékán a városi malom, aztán a kis Adamcsek-malom, Kistályához tartozott a Tót-malom, Andornakon az okos nemzetiségi politikájáról híres Mocsáry Lajos épített malmot, villannyal is az látta el a Mocsáry-kastélyt. Nagytályán Berki Antal ősei vették meg a Berki-malmot, azon túl működött a Szentkereszti malom, tovább a maklári felső és alsó, Füzesabonynál a Városrévi, meg a Király-malom, a sort a mezőtárkányi, egerfarmosi és egerlövői malmok zárták le, ez összesen tizenkilenc, nem számítva a kis darálómalmot. Aztán a nagy malmok megették a kicsiket (a nagy gőzmalom a mai posta udvarán), a Mayer, Tatay-malmok, a nagy malmokat meg államosították.

Íme a malmok története nagy vonalakban.

Az Eger-patak pedig csak folyik, folydogál. Hogy nyugdíjba került, elmondhatjuk róla, hogy derék, szorgalmas, dolgos magaviseletű patak volt. Jól megszámítva húsz malmot hajtott, nem mindig egy időben, de mindig csak az őszi esőzések idején.

Forrás: http://www.agria.hu/hnaplo/2001nov/

Megjegyzés küldése

 
Top