Az erdőgazdálkodás évszázadai során az őserdők szinte teljesen megsemmisültek Európában. Mivel a száz-százhúsz év körüli fák - tölgyek esetén körülbelül 150 év - ipari szempontból már gyakran veszítenek értékükből, az általános gyakorlat szerint ennél idősebb fákból álló erdőket csak kivételesen őriznek meg azok tulajdonosai, kezelői.
Európa nagy részén ezért nem találunk olyan tájat - a védett területeket is beleértve - ahol százévesnél idősebb erdőkből sok lenne. A százötven éves állomány pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Pedig természetvédelmi szempontból az erdő ekkortól kezd lassan, fokozatosan egyre értékesebb élőhelyek rendszerévé válni.
Megjelennek a lábon elpusztult idős fák; egy részük le is dől az erdő aljzatára, hogy lassan korhadó fekvő holtfaként egyre több növény-, állat- és gombafajnak adjon életteret.
Megnyílik a lombsátor; lékek alakulnak ki, és a beáradó fényben az erdő elkezdi felújítani magát a helyben termő magokból. Olyan mikroélőhelyekkel gazdagodik az erdő, mint az odúk, a vastag, száraz ágak vagy a széltől kifordított fák gyökértányérjai, és olyan fajoknak ad otthont, mint a fehérhátú harkály, a fekete gólya vagy az orrszarvúbogár, amelyek fiatalabb állományokban még nem találják meg életfeltételeiket.
Ahogyan az erdő változatosabbá, "vadonszerűbbé" válik, úgy jelenik meg az színes formavilág, amelyért a mai lelkes természetfotósoknak már hatalmas utakat kell megtennie.
A 2017-ben magyarországi és olasz partnerszervezetek együttműködésében indított Life4Oak Forests projektünk fő célja az idősebb erdőkre jellemző mikroélőhelyek kialakítása erdészeti és más speciális eszközökkel, a természetvédelmi kezelés részeként. Nem titkolt célunk, hogy néhány tölgyerdőnk kicsit vadregényesebbé váljon, és ezáltal növekedjen mind a természetvédelmi értékük, mind a turisztikai vonzerejük.
Hogy jobban lássuk, milyen örökségből dolgozunk, az Országos Erdőállomány Adattár alapján áttekintettük, hogy Magyarországon mi tudható meg első körben a száz éves vagy annál idősebb erdőkről.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: afoldgomb.hu
Európa nagy részén ezért nem találunk olyan tájat - a védett területeket is beleértve - ahol százévesnél idősebb erdőkből sok lenne. A százötven éves állomány pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Pedig természetvédelmi szempontból az erdő ekkortól kezd lassan, fokozatosan egyre értékesebb élőhelyek rendszerévé válni.
Megjelennek a lábon elpusztult idős fák; egy részük le is dől az erdő aljzatára, hogy lassan korhadó fekvő holtfaként egyre több növény-, állat- és gombafajnak adjon életteret.
Fotó: WWF - Frank Tamás
Ahogyan az erdő változatosabbá, "vadonszerűbbé" válik, úgy jelenik meg az színes formavilág, amelyért a mai lelkes természetfotósoknak már hatalmas utakat kell megtennie.
A 2017-ben magyarországi és olasz partnerszervezetek együttműködésében indított Life4Oak Forests projektünk fő célja az idősebb erdőkre jellemző mikroélőhelyek kialakítása erdészeti és más speciális eszközökkel, a természetvédelmi kezelés részeként. Nem titkolt célunk, hogy néhány tölgyerdőnk kicsit vadregényesebbé váljon, és ezáltal növekedjen mind a természetvédelmi értékük, mind a turisztikai vonzerejük.
Hogy jobban lássuk, milyen örökségből dolgozunk, az Országos Erdőállomány Adattár alapján áttekintettük, hogy Magyarországon mi tudható meg első körben a száz éves vagy annál idősebb erdőkről.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: afoldgomb.hu
Megjegyzés küldése