0

Nincs egy másik ehhez fogható esemény Egerben, amire ennyi turista érkezne a városba évről-évre.

Egerben nagyon sok rendezvény van nyáron is, amelyek a maguk nemében igazán különlegesek is tudnak lenni, azonban abban nem lehet vita, hogy az Egri Bikavér Ünnep valamiért ezek közül a legsikeresebb.

Pedig sok pénz nincs rá, miközben az is egy elég érdekes dilemma, hogy a városvezetés miért támogat sokkal több pénzzel olyan eseményeket, amelyet a borünnephez mérten sokkal kevesebben látogatnak, de ilyen a politika, mondhatnánk, ez van.

És közben olykor közösségi felületeken panaszkodnak is néhányan, hogy drága a bor és az étel, lehetnének jobb koncertek is, de ettől függetlenül azt lehet látni, hogy erre a négy napra totálisan megtelik a város, és tízezres nagyságrendben vesznek részt az emberek egy olyan eseményen, amely tényleg az egri és Eger környéki borászokért és szőlészekért van, na meg a városért, amelynek elég szép bevétele van az ideérkezők jóvoltából is.

A fesztivál szervezője minden évben kiad egy közleményt a borünnep értékeléséről, ezt közöljük most teljes egészében, változtatás nélkül, íme:

Az égiek is úgy akarták, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb Egri Bikavér Ünnepe legyen az idei. Az esőfelhők ugyan kerülgették az Érsekkertet, olykor rá is ijesztettek a több tízezer vendégre, de végül komolyabb csapadék nélkül ünnepelhettük az egri borokat, a szőlészeket és a borászokat. A poháreladásokból, a borászok és az éttermek forgalmából arra lehet következtetni, hogy ismét rekordközeli volt a látogatószám, vagy talán egy kicsit át is lépte azt.

„Úgy tűnik, idén minden összeállt ahhoz, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb Egri Bikavér Ünnepét rendezhettük meg. Különösen az utolsó néhány hónapban dolgoztunk rengeteget azért, hogy ismét tízezrek gondolják azt, érdemes kilátogatniuk a régió legnagyobb borgasztronómiai fesztiváljára” – értékelt Tarsoly József.

A hegybíró külön kiemelte: „Lehet és kell is a látogatószámról, a borászok és éttermek forgalmáról, Eger megnövekedett bevételeiről beszélni, de mindez háttérbe szorul akkor, amikor látjuk, hogy baráti társaságok, családok találkozóhelyévé vált ez a borünnep. Egy olyan eseménnyé, amelyet már jó előre beírnak nagyon sokan a naptárukba, és ez az egész esemény attól lesz teljes, hogy számukra fontos emberek, szeretteik társaságában kóstolják az egri borokat, vagy szórakoznak a koncertek alatt”.

Díjak, elismerések, koncertek

Az Eger Város Hegyközsége által szervezett fesztiválon természetesen idén is az egri és környékbeli, illetve az ország távolabbi pontjáról meghívott borászok és gasztronómiai szakemberek voltak a középpontban. Ahogy a korábbi években is, most is itt jelentették be, hogy ki lett a 2018-as év szőlő- és bortermelője, valamint borgasztronómusa. Az év szőlőtermelője Balázs András, az Andornaktályai hegyközség elnöke, az év bortermelője Tóth Istvánné, a Varga Pincészet főborásza, egri birtokigazgatója, az év borgasztronómusa pedig Darvas Roland, az egri Forst Ház Kávézó és Étterem vezetője lett.

Szombat este az is kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt szakmai zsűri szerint melyik lett a XXIII. Egri Bikavér Ünnep legjobb bor és étel párosítása: idén az Almagyar Érseki Szőlőbirtok Nagyapa Bikavére és a hozzá készített „Nagyapa kedvence” (bikavérben párolt marhapofa gyömbéres batátakrémmel, burgonyaglaettel, szedres-feketecseresznyés lilahagymajammel, pirított baconmorzsával), amelyet az Erla Villa szakácsai alkottak meg.

borítólép - Huszár Márk

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: egriugyek.hu

Megjegyzés küldése

 
Top