0

Már augusztusban megnyitották a teljesen felújított Eszterházy teret a gyalogosok előtt, a hivatalos átadó azonban vasárnap délután volt a tér névadójának szobrának felavatásával egybekötve.

A Bazilika és a Líceum közötti terület teljesen új arculatot kapott. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból valósult meg, öt másik, belvárosi közterülettel együtt, uniós támogatással, mintegy 850 millió forintból.

A vizes attrakció mellett új elemmel is gazdagodott a tér, vasárnap délután felavatták gróf Eszterházy Károly teljes alakos szobrát, melynek megálmodója dr. Ternyák Csaba egri érsek volt. Az ő kezdeményezésére az Egyházmegye koordinálásával az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) és az Önkormányzat anyagi támogatása mellett került a térre az egri püspök szobra.

A megvalósításhoz szükséges anyagi forrást az érintett felek egyenlő arányban vállalták. A szobor Kovács Jenő szobrász mester keze munkáját dicséri.

Fotó: Berán Dániel

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top