Kiindulópont: Pilisborosjenő. Az egri vár másolata a Pilisben, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén, Pilisborosjenő határában fekszik, közel a Teve-sziklához és az Országos Kéktúra útvonalához.
A várat az Egri csillagok című film forgatásához építették az 1960-as években. Várkonyi Zoltán filmrendező a látványos, több ezer statisztát felvonultató csatajelenetekhez választotta a Pilisborosjenő és Csobánka között húzódó völgyet a film egyik helyszínéül. Bár a vár nem igazi, a "várrom" mégis kellően felcsigázza a gyerekek érdeklődését.
Az autót a Házi-réti-horgásztónál (brit katonai temetőnél) parkolhatjuk le. A várat elérve a túrát tovább folytathatjuk egy nagy kört leírva, ám számítsunk rá, hogy ha körbesétálunk, akkor 10 kilométer hosszan kell gyalogolnunk, ezért kisebb gyerekekkel érdemes már a várnál visszafordulni.
Ha körtúra mellett döntünk, akkor a különleges hangulatot árasztó Teve-szikla izgalmas formációit, a kellemes Pilisborosjenői tanösvényt, Köves-bércet vehetjük közelebbről szemügyre, vagy a Balázs-lépcső homoklépcsőin ereszkedhetünk le.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Megjegyzés küldése