Gárdonyi Géza 37 éves volt, amikor "Mari néni, meg a Pista bácsi" című novellája óriási nemzetközi sikert aratott: első díjat kapott a párizsi világkiállításon a Journal folyóirat ezerfrankos nemzetközi pályázatán.
Ezer frank sok pénz volt, jóval több, mint amit az akkortájt Egerbe költöző író valaha is látott. A díj mégsem oldotta meg anyagi problémáit, a pénz soha nem jutott el Gárdonyihoz. A novellát ugyanis nem ő küldte be a pályázatra, hanem egy bizonyos báró Marcellin Grivot de Grandcourt. Gárdonyi egyik szemfüles íróbarátja vette észre, hogy a Journalban leközölt "Histoire d'enfant" (Gyermektörténet) című írás szinte szó szerint azonos az író egy hat évvel korábbi novellájával.
Azonnal sietett is gratulálni Gárdonyinak, akit meg is dorgált túlzott szerénysége miatt: nem elég, hogy álnéven küldte be a pályaművet, de még utólag sem fedte fel magát. Gárdonyi csak ekkor értesült a magas kitüntetésről, és egyben a botrányos plágiumról is. Grandcourt csak a neveket és a helyszínt cserélte ki a novellában, így a történet az Atilla utca helyett a párizsi rue des Fleurs-ben játszódik, a többi szó szerinti fordítás.
Gárdonyi maga csak legyintett az irodalmi kalózkodás tényére, de barátja, az anekdotagyűjtő Tóth Béla értesítette a francia hatóságokat. A világkiállítás irodalmi díjának kínos története bejárta az európai sajtót.
A híres bárói család kijelentette, hogy egyik tagjának sincs köze a plágiumhoz. Soha nem sikerült kideríteni, ki zsebelte be az ezer frankot, azaz kit fed valójában a Grivot de Grandcourt név. Gárdonyi Géza még abban az évben francia kormánykitüntetést kapott kárpótlásul.
Az igazi elismerést azonban az jelentette neki, hogy a korábban idehaza visszhang nélkül maradt novelláskötet 1901-ben újra megjelent, és nagy sikert aratott.
forrás: Nyáry Krisztián – Aegondíj (Aegon Művészeti Díj) 2012
Megjegyzés küldése