A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 5-6 százalékkal növekedhet az idén a tavalyi 8 százalék után a Szállás.hu becslése szerint.
A szállásfoglaló oldal keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint a magyarok 2019-ben átlagosan 49 400 forintért foglaltak szálláshelyet, ami csaknem 10 százalékkal több, mint 2018-ban.
Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok. A további sláger úti célok voltak: Balatonfüred, Eger, Hévíz, Zalakaros, Gyula, Szeged és Miskolctapolca.
A tájékoztatás szerint a Szállás.hu több mint 27 százalékkal növelte az általa közvetített forgalmat 2019-ben. Az egyéjszakás (35 százalék) és a kétéjszakás (33 százalék) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éjszaka volt tavaly.
Az idei év bizakodásra ad okot Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója szerint, aki úgy véli: a növekedés akkor érheti el az öt-hat százalékot, ha a szálláshelyek az áfacsökkentés jövedelmezőség-javító hatását a minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják.
2020-as előrejelzések
Az idei év bizakodásra ad okot a vezérigazgató szerint. „2020-ban öt-hat százalékos növekedést várunk, ami akkor érhető el, ha a szálláshelyek jövedelmezőség javulását okozó áfacsökkentés hatását minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják” – mondta Szigetvári József. A Szallas.hu vezetője azt is hozzátette, hogy elengedhetetlen, hogy a szálláshelyek továbbra is alkalmazzák a dinamikus árazást, és ez által az egy-két százalékpontos vendégszám-növekedés mellett is lehetséges a szállásdíj-bevételek öt-hét százalékos növelése.
Bár 2020-ban nem bővelkedünk hosszú hétvégékben, azért lesz alkalmunk utazásra. A Szallas.hu előrejelzései szerint a három- és a négynapos hosszú hétvégék iránt is fokozott az érdeklődés. „Aki ilyenkor szeretne utazni, jobb, ha minél előbb foglal, mert a kelendő szálláshelyek hamar elfogynak” – mondta Szigetvári József. Azt is hozzátette, hogy ilyenkor 85-90 nappal előre is foglalnak a vendégek. Érdemes lehet azonban egy-egy szabadnapot is kivenni, hiszen ha hosszú hétvége előtti vagy utáni időszakra tervezünk üdülést, jelentős összegeket takaríthatunk meg.
a teljes cikket a linken olvashatod:
8 százalékos a hazai turizmus becsült növekedése
borítókép, Nemes Róbert
forrás: szallas.hu, MTI

Megjegyzés küldése